Jogerős környezetvédelmi engedélyt kapott Nagymányokon tervezett mészkőbánya, ahol várhatóan 2012-ben kezdődik el a termelés- közölte Nagymányok polgármestere az MTI-vel kedden.
A vörösiszap-katasztrófa után csaknem egy évvel is magas, a határértéket jóval meghaladó az alumíniumkoncentráció a Torna patakban- közölte a Greenpeace Ausztria szeptemberben végzett vizsgálatai eredménye alapján szerdán.
A gazdasági válságra nem lehet az a válasz, hogy csökkentik a munkavállalói jogokat, mert e nélkül nem lesz fenntartható az átmenet- mondta Elisabeth Schroedter európai parlamenti képviselő (Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség) csütörtökön Budapesten az "Ökopolitika és munkavállalói jogok a XXI. században" című konferencián.
Nem árasztanak kellemetlen szagot és nem fenyegetnek a kártevők elszaporodásával a Nagy-Britannia néhány háztartásában már bevezetett ételmaradék gyűjtővödrök, ám egyelőre nem is javítottak a britek hírhedt ételpazarlási szokásain- derült ki egy új felmérésből.
Az Őrségben Natura 2000-es védelem alatt álló területen, Kisrákos és Viszák községek külterületén a szükséges engedélyek nélkül több kutat fúratott és a hagyományos kisparcellás művelési móddal szöges ellentétben álló öntözéses, kemizált zöldségtermesztésbe fogott egy gazdasági társaság- tájékoztatta az MTI-t szerdán közleményben Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik Vas megyei szervezetének elnöke, aki már az Országgyűlésben is szót emelt a történtek miatt.
A Levegő Munkacsoport szerint 2012-ben legalább 1.300 milliárd forinttal javítható lenne az államháztartás egyenlege akkor, ha például visszaszorítanák a pazarló, importon alapuló lakossági fogyasztást, így a túlzott autóhasználatot, megszüntetnék a nagy energia- és nyersanyag-felhasználással járó, illetve az ezt eredményező állami beruházásokat, elsősorban a gyorsforgalmi utak építését.