Erősíteni kell az
adórendszer kiszámíthatóságát és a belső megtakarításokat- egyebek közt ezeket a következtetéseket vonta le a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely a jelentését szerdán hozta nyilvánosságra. A dokumentum szerint az ország jelenlegi makrogazdasági helyzetében "határozottan meggyőzőbb érvek szólnak az euró mielőbbi bevezetése mellett, mint ellen". A jelentés szerint 286 milliárd forintos a különbség az elfogadott költségvetés és a valós helyzet között, de a meghozott kormányzati intézkedések és az egyenlegjavító hatású hiánycsökkentő tételek következtében a 3,8 százalékos hiány az év végére tartható.
Magyarország
jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez, erről döntött a kormány szerdai ülésén- jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán Budapesten.
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2010. szeptember 8., szerda (MTI)
Pénzügypolitikai szempontból már fontosabb tényezővé válhatott a svájci frank, mint az euró forintárfolyama, mivel a rekordokat döntögető frankárfolyam immár bankszektor-stabilitási kérdéseket is felvet- vélekedtek a svájci frank szerdai újabb forintárfolyam-rekordja után londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar kormány valószínűleg rákényszerül a tárgyalások újrakezdésére a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Magyarország
jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez, erről döntött a kormány szerdai ülésén- jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Hatvanhárom olyan
tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel. A Miniszterelnökség államtitkára szerdán emellett közölte azt is, reméli, hogy a következő évi hiány 3 százalékhoz lesz közel.
Az orosz
Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) nem tud arról, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdett volna vele a kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvény kivásárlásáról- idézte a termelés alapján negyedik legnagyobb orosz olajipari cég sajtóosztályát szerdán a Business FM (BFM.ru) orosz gazdasági rádióadó internetes oldala.