A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint sikeres volt Budapesten a Mobilitási Hét, amely csütörtökön a Critical Mass kerékpáros felvonulással zárul.
Vonyarcvashegy/Szigliget, 2011. szeptember 22., csütörtök (MTI)
Saját költségén végezte el a vonyarcvashegyi önkormányzat a burkolatjavítási munkálatokat a Balatont körülvevő kerékpárút települést érintő két kilométeres szakaszán. A szigligeti önkormányzat az elmúlt két évben három balesetveszélyessé vált fahidat újított fel, amelyek a település négy kilométer hosszú bringaútján találhatóak.
Szeptember 30-ig lehet pályázni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által idén ötödik alkalommal meghirdetett Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címre, amellyel a tárca városok, községek, munkáltatók és intézmények példamutató intézkedéseit és kezdeményezéseit ismeri el.
Kerékpársávokat épít és felújítja az útpályát a XI. kerületben, a Bogdánfy utcában, az Irinyi József utca és a Dombóvári út közötti szakaszon a Budapesti Közlekedési Központ. A hétfőn kezdődő és november elejéig tartó munkálatok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani- közölte a BKK vasárnap az MTI-vel.
Évente összesen 2,9 milliárd fontot- 894 milliárd forintot- köszönhet a brit gazdaság a szigetországban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kerékpározásnak- derült ki egy tanulmányból.