Az amerikai védelmi minisztériumot is felkeresi majd Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai alelnök, aki a jövő héten érkezik hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba- közölte csütörtökön a The Wall Street Journal.
Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti: Peking, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
Kína kapcsolatot tart a szíriai helyzetben érintett különböző felekkel, köztük az ellenzéki erőkkel- közölte a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
Tokió, Moszkva, 2012. február 9., csütörtök (MTI/ITAR-TASZSZ/Kyodo/AFP)
A japán légtér szélén hajtott végre repüléseket szerdán az orosz légierő öt gépe, köztük első ízben egy nagy hatósugarú rádiólokátorral felszerelt gép- közölte a japán védelmi tárca.
Az iráni elnök Szíria főmuftijának megerősítette, hogy Teherán támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét- olvasható az iráni államfői hivatal honlapján.
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
Kevesebb mint két hónappal az amerikai csapatok Irakból történt kivonása után a washingtoni külügyminisztérium arra készül, hogy a felére csökkenti bagdadi nagykövetségének hatalmas apparátusát- jelentette szerdán a The New York Times.
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
Az Egyesült Államok fel akarja gyorsítani a tálibokkal folytatott "kényes" tárgyalásokat, hogy a májusi NATO-csúcson már "komoly béketárgyalásokról" tudjon beszámolni- közölte szerdán névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőkre hivatkozva a Reuters hírügynökség.
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2012. február 8., szerda (MTI)
Az Egyesült Államok reméli, hogy a közeljövőben meg tud állapodni nemzetközi partnereivel abban, hogy melyek legyenek a következő lépések a szíriai lakosság elleni erőszak megállítása érdekében, és ezek között valószínűleg szerepel majd a humanitárius segítségnyújtás- közölte szerdán a washingtoni Fehér Ház.