A tőkemegfelelési hiányosságokkal rendelkező európai bankok elsősorban forrásoldali intézkedésekkel javítanak tőkehelyzetükön, így nem kell tartani attól, hogy a bankok lépései negatív hatással lesznek a reálgazdaságra- közölte csütörtök este az Európai Bankhatóság (EBA) előzetes vizsgálatának megállapításait.
A tőkemegfelelési hiányosságokkal rendelkező euróövezeti bankok elsősorban forrásoldali intézkedésekkel javítanak tőkehelyzetükön, így nem kell tartani attól, hogy a bankok lépései negatív hatással lesznek a reálgazdaságra- közölte csütörtök este az Európai Bankhatóság (EBA) előzetes vizsgálatának megállapításait.
A gazdasági válságban a legnagyobb kihívás, hogy a kormányoknak gyorsan kell tudniuk válaszolni a változó helyzetre, egyszerre kell biztosítaniuk a stabilitást és a növekedést, illetve meg kell találni a megoldást arra, hogy miként lehet megosztani a válság terheit- fogalmazta meg a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Nyugat-dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák csütörtökön Zalaegerszegen tartott regionális gazdasági évnyitóján.
Fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve rabolta ki a tokodi takarékszövetkezetet két férfi, a rendőrök két órán belül elfogták őket, illetve sofőrként segítő társukat; mint kiderült, a támadást játék pisztolyokkal követték el- közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Központi Bank (EKB)kormányzótanácsa nem változtatott 1,00 százalékos irányadó kamatlábán csütörtöki kamatdöntő ülésén, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
Változatlan szinten, a csaknem három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartotta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, ugyanakkor megemelte a mennyiségi enyhítésre szánt keretet.