Az első félévben 16 százalékkal nőtt a brit kiskereskedelmi óriás Tesco konszolidált nettó nyeresége éves összehasonlításban, ugyanakkor a brit értékesítések 0,5 százalékkal mérséklődtek- tájékoztatott a vállalat szerdán.
Európában az első félévben a tavalyival egyező, 2,1 millió négyzetméter bevásárlóközpont épült, Magyarországon nem volt átadás, de az év végére 67 százalék- 107 ezer négyzetméter- lehet a növekedés a teljes múlt évhez képest- közölte a Cushman & Wakefield ingatlan tanácsadó felmérése eredményét az MTI-vel.
Több mint másfél milliárd forintos költségből korszerűsítette és bővítette kisvárdai üzemét a Master Good Cégcsoport, amely a fejlesztéssel Közép-Európa legnagyobb baromfifeldolgozóját alakította ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.
Az érdemi bérmegállapodás kikényszerítésére megkezdte a sztrájkbizottság felállításának előkészítését a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a Tescónál- nyilatkozta Sáling József, a KASZ elnöke hétfőn az MTI-nek.
Adolf Hitlert imitáló, de inkább ázsiai arcú rajzolt egyenruhás figurát árulnak kulcstartónak és hűtőmágnesnek a 7-Eleven nemzetközi áruházlánc boltjaiban, Tajvan fővárosában- derül ki hétfői médiajelentésekből.