New York/Damaszkusz, 2012. február 9., csütörtök (MTI/Reuters/AFP)
Az Arab Liga újabb megfigyelő missziót akar küldeni Szíriába, de az ENSZ-szel közösen, nagyobb létszámban, jobb felszereléssel és más feltételekkel, mint ahogy az első, decemberi-januári küldöttség végezte a feladatát- közölte a pánarab szervezet főtitkára a világszervezet főtitkárával, Ban Ki Munnal.
Moszkva/Damaszkusz, 2012. február 7., kedd (MTI/ITAR-TASZSZ/AFP/dpa)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Damaszkuszban járt, s a Bassár el-Aszad szíriai államfővel folytatott tárgyalásai után kijelentette: Moszkva az Arab Liga missziójának kibővítését szorgalmazza.
Moszkva/Damaszkusz, 2012. február 7., kedd (MTI/dpa)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki kedd délelőtt Damaszkuszba érkezett, Bassár el-Aszad szíriai államfővel folytatott tárgyalásai után kijelentette: Moszkva az Arab Liga missziójának kibővítését szorgalmazza.
A szíriai ellenzék szerint Moszkva és Peking engedélyt adott a szíriai rendszernek a büntetlen gyilkolásra azzal, hogy vétót emelt a Biztonsági Tanács szombati ülésén a Szíriát elítélő határozati javaslatra.
München, Moszkva, 2012. február 4., szombat (MTI/AP/AFP/ITAR
TASZSZ)- Moszkvának még mindig van két "kulcsfontosságú" problémája a szíriai erőszak miatt az ENSZ elé terjesztett határozati javaslattal- közölte az orosz külügyminiszter szombaton, miközben a nyugati hatalmak azzal próbálkoztak, hogy elhárítsák a javaslat orosz megvétózását a Biztonsági Tanácsban.
New York, 2012. február 4., szombat (MTI /Reuters)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) szombaton összeül, hogy szavazzon arról az európai és arab országok által előterjesztett határozattervezetről, amelyben a testület támogatásáról biztosítaná az Arab Liga által a szíriai belpolitikai válság rendezésére kidolgozott tervet- közölték BT-tagországok diplomatái.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nagykövetei közel állnak ahhoz, hogy kompromisszumra jussanak a szíriai vérontás megakadályozását célzó határozatról- erről beszélt csütörtökön a testület soros elnökségét betöltő Togo ENSZ-nagykövete.