A jelenlegi 14-en túl további 17 felekezet kaphat egyházi státuszt az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága pénteki ülésén elfogadott indítvány értelmében. A tavaly decemberben elfogadott egyházügyi törvényt módosítani javasoló előterjesztésről már jövő héten tárgyal a parlament.
Emberi jogi munkacsoportot alakíthat a kormány a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vezetésével. A testület feladata lenne, hogy figyelemmel kísérje az emberi jogok érvényesülését Magyarországon, illetve hogy konzultációt folytasson a hasonló feladatot végző civil szervezetekkel és alkotmányos szervekkel.
Elkészült és nyilvános az új büntető törvénykönyv (Btk.) szakmai tervezete, amelyről társadalmi egyeztetést kezd a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Répássy Róbert szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az új kódex március végén kerülhet a kormány elé, a parlamenti vita legkorábban áprilisban kezdődhet, és a Ház várhatóan még a tavaszi ülésszak alatt el is fogadja az új jogszabályt, amely 2013. július 1-jén lépne hatályba.
Elkészült az új büntető törvénykönyv (Btk.) szakmai tervezete, amelyről társadalmi egyeztetést kezd a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, az új kódex 2013. július 1-jén lépne hatályba a tervek szerint.
A jó államnak az a szerepe, hogy esélyt teremtsen mindenkinek, aki felsőfokú tanulmányokat szeretne végezni- mondta Kis Norbert, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.
A cégeknek csak induláskor kell megadniuk a tevékenységi köreiket a cégbíróságnak, a módosításokról az adóhatóság értesíti a cégbíróságot, továbbá megszűnik a kiemelkedően közhasznú jogállás- egyebek mellett ezeket tartalmazza a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg, és a végleges változat március első napján lép hatályba.