A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (Hungarian Investment and Trade Agency- HITA) a Széchenyi Terv, a Széll Kálmán Terv és a formálódó külgazdasági stratégia mentén, a kereskedelemfejlesztés keretében a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) exportpiacának bővítését tartja szem előtt, emellett segíti a külföldi befektetőknek az országba vonzását- hangsúlyozta Dobos Erzsébet, a HITA elnöke csütörtökön, az önálló kormányhivatalt bemutató sajtótájékoztatón Budapesten.
Az In-Kal Security által magánnyomozati módszerekkel megfigyelt bírónő ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) büntetőeljárást indított- írja a szombati Magyar Nemzet.
Sukorón nem épül sem most, sem a közeljövőben kaszinóváros- szögezte le Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A koncessziós szerződésben foglaltak szerint a King's City kaszinó-komplexum beruházója, a KC Bidding Kft. 2010. december 20-án megnevezte a beruházás helyszíneként a sukorói földterületet, mint végleges helyszínt, és benyújtotta a szükséges okiratokat a minisztérium részére.
Tavasszal indul az elektronikai termékeket gyártó BECOM tatabányai telephelyének bővítése, a beruházásnak otthont adó csarnokot 95 százalékban magyar kivitelezők építik fel 2011 őszére, és az új üzemrészben 40 új munkahely létesül, javítva a térség foglakoztatási helyzetét- jelentette be kedden az ITD Hungary Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség székházában Johann Bock, az osztrák cég vezérigazgatója.
Új fejlesztési központot nyit Budapesten a Wipro Technologies, a Wipro Limited (NYSE:WIT) globális tanácsadó, rendszerintegrációs és outsourcing üzletága, a cég terjeszkedését Közép- és Kelet-Európában a Magyar Telekommal kialakított stratégiai együttműködése segíti- tájékoztatta az ITDH az MTI-t hétfőn.