A depresszió és
az öngyilkosság tavaly 2,7 billió jenes (7224 milliárd forintot kitevő) veszteséget okozott a japán gazdaságnak- közölte a szigetország kormánya szerdán Tokióban.
Szöul, 2010. szeptember 8., szerda (MTI/Hszinhua/Yonhap)
Külön
szankciókat léptetett életbe Dél-Korea szerdán Iránnal szemben, annak vitatott, gyanúk szerint atomfegyver létrehozására irányuló urándúsítási programja miatt, csatlakozva ezzel a közép-keleti ország megbüntetését célzó amerikai kampányhoz.
Carnberra, 2010. szeptember 7., kedd (MTI/Hszinhua)
Az új
ausztrál ananász nagyobb, ízletesebb és kétszer annyi C-vitamint tartalmaz, mint hagyományos fajtatársai- jelentették be a szakemberek, akik 15 évig dolgoztak a különleges gyümölcs kifejlesztésén.
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2010. szeptember 7., kedd (MTI)
Mélyreható geopolitikai következményei vannak a második éve tartó globális pénzügyi válságnak, amelynek elhatalmasodása óta mindinkább érzékelhetők a nyugati világon kívüli térségek külpolitikai-stratégiai önállósodási törekvései- áll a legnagyobb londoni politikai-stratégiai kutatóműhely kedden kiadott éves világjelentésében, amely szerint mára gyakorlatilag teljesíthetetlenné bővült az Afganisztánban harcoló haderő feladatköre, és mindeközben Irán csaknem 2,5 tonna hasadóanyagot halmozott fel.
Jelentősen, csaknem
harmadával 1,028 milliárd forintra nőtt a vámbevétel az észak-magyarországi régióban az év első nyolc hónapjában, köszönhetően elsősorban két multinacionális cég beruházásainak- mondta Erdélyi János alezredes, a Vám és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának megbízott parancsnoka Miskolcon, sajtótájékoztatón kedden.