Berlin/Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
"Forradalmi" hangulatban, Benoit Jacquot francia forradalom idején játszódó filmjével kezdetét vette csütörtökön este a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale, amelyen többek szerint még a korábbiaknál is hangsúlyosabb szerep jut majd a szabadság és az emberi jogok kérdésének.
A római kormány szerint álomvilágban élnek és nem akarnak szembenézni a valósággal az olasz fiatalok, akik még mindig úgy gondolják, nem kell a családi fészektől eltávolodni ahhoz, hogy munkát és megélhetést találjanak- olvasható a Der Spiegel című német napilap internetes oldalán.
London, Frankfurt, Párizs, 2012. február 9., csütörtök (MTI/Reuters)
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön emelkedéssel fejezték be a kereskedést, mindenekelőtt az új görög mentőcsomaggal kapcsolatos várakozásokra, valamint a kedvező amerikai munkanélküliségi adatokra.
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Róma, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
Az egyház megújulását, az áldozatok védelmét, a polgári hatóságokkal való együttműködést és a médiával való kapcsolatok rendezését hangoztatták a papok által elkövetett visszaélésekről Rómában tartott négynapos nemzetközi konferencia utolsó napján.
Berlin, 2012. február 9., csütörtök (MTI/ITAR-TASZSZ)
Németországban a különösen hideg időjárás miatt újraindítottak több olyan atomerőművet, amelynek reaktorait a fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset után leállították.
Visszavontak az árverésről egy náci háborús bűnösnek tulajdonított sebészkészletet Nagy-Britanniában, miután kiderült, hogy a tárgynak nincs köze egykori állítólagos gazdájához.