Az Elba mellett a
Zagyva egy szakaszáról is árvízi kockázatelemző térkép és megoldási javaslatcsomag készül egy uniós projekt keretében -közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója a témában szerdán Martfűn tartott konferencia sajtótájékoztatóján.
A Szolnok és
Martfű közti kerékpárút építésének a tenderén az ajánlatkérők értékelési szempontként határozták meg, hogy az ajánlattevő az építés idejére mekkora díjért bérel raktárakat tőlük- a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az eljárást. A határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
Közel félmilliárd
forintból szolgáltató központ és vízi színpad épül a Martfű Termál Spa területén- jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a komplexum tulajdonos-vezérigazgatója.
Öleld át a Tiszát címmel egyedülálló programsorozatot indít útjára idén nyáron két Jász-Nagykun-Szolnok megyei település, illetve a martfűi termál üdülőkomplexum -jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a vállalkozás tulajdonosa.
(MTI) -Sokkal súlyosabb
veszteségekre lehetett számítani az idén a magyar turizmusban, mint
amekkora végül bekövetkezett -jelentette ki Ujhelyi István
államtitkár, a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke egy évzáró
szakmai rendezvényen, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Martfűn.