A Bunge Zrt. martfűi növényolaj gyára- az étolajpiac mintegy 6 százalékos visszaesése közben- megőrizte piacvezető szerepét Magyarországon, az eladások 70-75 százalékát tudhatja magáénak- mondta Papula László, a Bunge Magyarország vezérigazgatója pénteken az MTI-nek.
Széleskörű összefogáson alapuló turisztikai szerveződés alakult Jász-Nagykun-Szolnok megyében Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület néven -közölte pénteken a tömörülés elnöke az MTI-vel.
Nettó 52,8 millió forintba kerül Martfű Város Önkormányzatának az, hogy öt intézményének tetejére napelemet szereltet fel- a tender eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Magyar
Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től vásárolt hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésen telephelyet a Tisza Cipő Zrt. Mezőtúron, 102,5 millió forintért - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Szolnok és
Martfű közti kerékpárút építésének a tenderén az ajánlatkérők értékelési szempontként határozták meg, hogy az ajánlattevő az építés idejére mekkora díjért bérel raktárakat tőlük- a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az eljárást. A határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
Közel félmilliárd
forintból szolgáltató központ és vízi színpad épül a Martfű Termál Spa területén- jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a komplexum tulajdonos-vezérigazgatója.