Több ezer ember tüntetett az egyiptomi védelmi minisztérium közelében pénteken, hogy a hadseregnek a hatalomból történő távozását követelje, egy nappal Hoszni Mubarak elnök bukásának első évfordulója előtt.
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Prága, 2012. február 10., péntek (MTI)
Rekordnagyságú, mintegy 200 millió koronás adózott nyereségre számít a tavalyi év előzetes pénzügyi eredményei alapján a kézi lőfegyvereket gyártó Ceská Zbrojovka- közölte Lubomír Kovarík, a dél-morvaországi Uherské Hradiste városban székelő cég vezérigazgatója pénteken sajtóértekezleten.
Bár az Etiópiában elfogott terroristák tagjai az al-Kaida terrorszervezetnek, nem hozhatók összefüggésbe azzal a támadással, amelyben magyar kutatók is meghaltak- közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdán az MTI-vel.
Szerencsi Ágnes, az MTI tudósítója jelenti: Sanghaj, 2012. február 8., szerda (MTI)
Az emelkedő vízszint és a talaj süllyedése igen komoly aggodalomra ad okot a mindössze három méterrel a tengerszint felett fekvő kínai városnak, Sanghajnak.
Amerikai szenátorok a két ország közötti, régi baráti kapcsolat megszakításával fenyegették meg kedden Egyiptomot amiatt, hogy Kairóban bíróság elé állítanak 44 külföldit, köztük 19 amerikait civilszervezetek illegális finanszírozásának vádjával.