A sármelléki FlyBalaton repülőtér felszámolója még nem találkozott annak az új cégnek a képviselőjével, amely az SCD csoporttól megvásárolta a reptér üzemeltetési jogát, egyelőre telefonon vették fel egymással a kapcsolatot- közölte a Vectigalis Zrt. elnök-igazgatója csütörtökön az MTI megkeresésére.
Fegyverrel rabolt ki három, kommandósnak öltözött férfi egy balatonfüredi vállalkozót; a Balaton étterem vezetőjének a lakásából több millió forintot vittek el- tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.
Az SCD Csoport eladja a Balaton-fejlesztési Programot, a FlyBalaton repülőteret, valamint a Hunguest Hotel vételi opcióját tulajdonló cégét, a Magyar Turisztikai Holding Zrt.-t.
Megkezdődött az előkészítő tereprendezés a Balaton egyik legnagyobb, 300 férőhelyes, egymilliárd forintba kerülő balatonfenyvesi kikötőjének beruházásához, amelynek megépítése több mint egy évtizednyi várakozás és előkészítés után év végén beindulhat- tájékoztatta Heves István, a beruházó Előny Kft. egyik tulajdonosa az MTI-t kedden.
A Balaton ékköve városfejlesztési program harmadik üteme fejeződött be azzal, hogy pénteken felavatták a mintegy 10 hektáros Kiserdő elnevezésű közparkot Balatonfüreden; a 205 millió forintos uniós támogatáshoz 50 milliót tett hozzá a város.
Több mint 40 százalékos részesedése van a siófoki önkormányzatnak a Balatoni Hajózási Zrt.-ben (BH), miután a szántódi önkormányzat 122 millió forintért eladott 4017 darab BH részvényt - olvasható a Napi Gazdaság keddi számában.