2012-02-09 17:52:29
Hideg idő - Tovább vastagodott a jég a magyarországi vizeken
A magyarországi vizeken tovább vastagodott a jég, csütörtök este hajózási zárlatot léptetnek életbe a Dunán, ahová már az ország legnagyobb jégtörőhajóját is kivezényelték. Pénteken is folytatódik a hideg, fagyos idő.
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
Tovább vastagodott a jég a Zala folyón és a Kis-Balatonon; elsőfokú jégvédelmi készültség van érvényben, amely fokozott figyelőszolgálatot jelent - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön. Nádor István azt mondta: a Kis-Balaton szivattyútelepeinél 8-9 centiméter vastag az összefüggő jég, rajta a hóréteg 8-10 centiméter. A Kis-Balaton zsilipjeinél 12-15 centiméter vastagságúra hízott a jég, a hóréteg 5 centiméter, a tározót teljes szélességben állójég borítja.
A Kis-Balaton területén lévő vízmércék, valamint a zsilipek és stégek környezetében a gátőrök folyamatosan törik a jeget a zsiliptáblák és a stégek védelme érdekében. A vízügyi igazgatóság vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a folyóvizek jegére nem szabad rámenni, mert rendkívül veszélyes, az állóvizeken pedig csak a sportolásra kijelölt helyek használhatók biztonsággal.
Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője csütörtökön bejelentette: a kialakult jégviszonyok miatt a Nemzeti Közlekedési Hatóság 22 órakor hajózási zárlatot léptet életbe a Duna magyarországi szakaszán. Közlése szerint a Duna Ausztriában teljesen befagyott, a horvát-szerb határon, valamint Szlovákiában is bejelentették a hajózási korlátozásokat.
Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője elmondta, hogy a dunai jéghelyzet miatt az ország legnagyobb jégtörőhajóját is kivezényelték. A jégtörő a bajai téli kikötőben csatlakozik a többi jégtörő hajóhoz, hogy szükség esetén az erősödő jégzajlás miatt azonnal megkezdhessék a kialakuló jégtorlódások, torlaszok bontását. A jégtörő útközben már megmozgatja és darabolja az összeálló, zajló jégtáblákat, ezzel is segítve a jég könnyebb levezetését.
Az MTI vízügyi szakemberektől úgy értesült: a két, egyenként ezer lóerős dízelmotor hajtotta Széchenyi jégtörőhajó várhatóan Esztergomnál éjszakázik, és szombaton délelőtt érkezik meg célállomására, ahonnan - feladata teljesítése után vagy szükség esetén - mintegy 24 órás úttal tud visszatérni Gönyűre.
A Dunán a Budapest feletti szakaszon továbbra is erős (70-90 százalékos) a zajlás, megközelítve a teljes jégborítást. A Tisza teljes hazai szakaszán kisebb megszakításokkal áll a jég, vastagsága átlagosan 10-20 centiméter közötti.
Pénteken is sikerült többeket megmenteni a kihűléstől, de közben újabb halálos áldozatokat is követelt a február eleje óta tartó rendkívüli időjárás.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre nyolc megyére - Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az extrém hideg miatt.
Gaál Áron meteorológus az MTI-nek azt mondta pénteken is folytatódik a fagyos, hideg idő. Az éjszakák némileg enyhébbek lesznek, szombatra virradóra mínusz 15 Celsius-fok körül, napközben mínusz 5 fok körül alakul majd a hőmérséklet. Számottevő enyhülés belátható időn belül nem várható - tette hozzá.
Péntek délután rövid időre kisüthet a nap, de szombaton ismét beborul az ég. Akkor több helyen lehet havazás. A jelenlegi előrejelzések szerint szombaton délen és délnyugaton 10-12 centiméter, majd vasárnap nagyjából 8 centiméter hó várható - mondta Gaál Áron.
|