2012-02-03 15:40:13
Hideg idő - Rétisasok, daruk, baglyok, ludak a téli Hortobágyon
Népes madársereg telel a mostani hideg napokban is a hortobágyi pusztán- mondta el Kapocsi István, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóhelyettese az MTI érdeklődésére pénteken.
Hortobágy, 2012. február 3., péntek (MTI)
Tájékoztatása szerint minden eddigi csúcsot megdöntött az idén a pusztán telelő rétisasok száma. A napokban tartott számlálás szerint 160 telelő sas van a Hortobágyon, egy részük hazánkban költ, de számos vonuló egyed is itt maradt az idén.
A szakember hozzátette: a ragadozóknak nem okoz gondot a hideg, ha viszont nem találnak elegendő táplálékot, akkor elindulnak délebbi területekre.
Amennyiben nagyobb mennyiségű hó esne a napokban, megkezdik a sasok etetését halakkal - tette hozzá.
Kapocsi István elmondta azt is, hogy a szintén fokozottan védett túzokból 130-at számláltak, ez kevesebb, mint korábban volt.
Daruból jelenleg 50-60 példány tartózkodik a Hortobágyon, de a Vajdaságban például mintegy 20 ezer daru telel. Ősszel több mint 10 ezer daru vonult ár a HNP területén - mondta a szakember megjegyezve, hogy a Kárpát-medencében kezd kialakulni egy stabil áttelelő állomány.
Réti fülesbagoly a megszokott számban, kékes rétihéja és gatyásölyv pedig nagyobb számban van jelen a Hortobágyon, mint máskor. Ezek a ragadozók kis rágcsálókkal, pockokkal táplálkoznak, s érdekesség, hogy a hó alatt is észreveszik a rágcsálók mozgását, s gyorsan lecsapnak az élelmükre - részletezte Kapocsi István, megjegyezve, hogy ludak is nagy számban telelnek a Hortobágyon.
Míg a hideg nem jelent különösebb gondot a pusztán telelő madarak számára, kifejezetten kedvez a nádaratóknak: a Hortobágyi Nemzeti Park területén 1500-2000 hektáros területen vágják a nádat. A nádaratás része a természetvédelmi kezelésnek, február 15-ig be kell fejezni - tájékoztatott a HNP igazgató-helyettese.
|