2012-02-09 11:18:43
Hideg idő - Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
Az ország legnagyobb jégtörő hajóját is kivezényelték a dunai jéghelyzet miatt- közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
Molnár Béla tájékoztatása szerint a jégtörő az Országos Műszaki Irányító Törzs utasítására csütörtökön 12 óra 30 perckor elindul a gönyűi kikötőből és lehajózik a Dunán a bajai téli kikötőbe, ahol csatlakozik a többi jégtörő hajóhoz, hogy szükség esetén az erősödő jégzajlás miatt azonnal megkezdhessék a kialakuló jégtorlódások, torlaszok bontását. Útközben már megmozgatja és darabolja az összeálló, zajló jégtáblákat, ezzel is segítve a jég könnyebb levezetését - ismertette a szakember.
Hozzátette: a hazai Duna szakaszon kialakult jéghelyzet mellett a Széchenyi és a többi jégtörő hajó azonnali mozgósítását és üzemanyaggal való teljes feltöltését is elvégezték, ezt az is indokolta, hogy a Duna Pozsonynál kedden teljes szélességben befagyott, hasonlóan az osztrák folyószakaszhoz. Az onnan érkező jég biztonságos levezetését ilyen alacsony vízállás mellett csak ezekkel a hajókkal lehet végrehajtani.
A Duna délen Magyarországot a szerb-horvát közös határszakaszon hagyja el, ahol a jég kártétel nélküli levezetését a nemzetközi egyezményeknek megfelelően is biztosítani kell - tudatta a főigazgató.
A Dunán a Budapest feletti szakaszon továbbra is erős (70-90 százalékos) a zajlás, megközelítve a teljes jégborítást.
A Tisza teljes hazai szakaszán kisebb megszakításokkal áll a jég, vastagsága átlagosan 10-20 centiméter közötti.
|