2010-09-08 11:10:24
Heineken Hungária Zrt.: 2 milliárd forinttal kisebb árbevétel az idén
Az idei piaci folyamatokat alapul véve a Heineken Hungária Zrt. mintegy 2 milliárd forinttal kisebb árbevétellel számol ebben az évben, mint tavaly- közölte Benedek László, a társaság értékesítési igazgatója szerdán Budapesten egy háttérbeszélgetésen.
Budapest, 2010. szeptember 8., szerda (MTI)
A szakember elmondta: az idei év első nyolc hónapjában a cég értékesítése a mennyiséget tekintve mintegy 5 százalékkal csökkent, árbevétele 3 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest.
Az értékesítési igazgató mindezt a magyar sörpiacon tapasztalható nyolc százalékos visszaeséssel és a lakossági vásárlóerő csökkenésével magyarázta. Az első nyolc hónapban a cég nettó árbevétele 31,5 milliárd forint volt. Az év egészére 45 milliárd forintos bevétellel számolnak, ami 2 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél.
|