2011-09-19 08:53:24
Határozathirdetés várható ma a BKV-Strabag-ügyben
A Legfelsőbb Bíróság várhatóan ma hirdet határozat a BKV Zrt. által a Strabag Zrt., illetve jogutódjai ellen indított kártérítési perben. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hét éve megállapította, hogy a 4-es metró építéséhez kapcsolódó beruházásnál több pályázó- köztük a Strabag- a közbeszerzési eljárásban "összehangolt magatartást" tanúsított az árak kialakításánál. A BKV szerint emiatt kár érte a vállalatot.
Budapest, 2011. szeptember 19., hétfő (MTI)
A BKV, a Dél-Buda - Rákospalota Metróvonal Beruházó Kft. és a Fővárosi Önkormányzat 1999 januárjában kötött megállapodást a 4-es metróvonal beruházásainak lebonyolítására. A megállapodás egyebek mellett rögzítette, hogy az állam és a Fővárosi Önkormányzat finanszírozza a projektet, a pénzt az önkormányzat vissza nem térítendő támogatásként bocsátja a BKV rendelkezésére. A beruházás lebonyolításáért felelős BKV 2002 márciusában több közbeszerzési pályázatot írt ki, közülük az egyes munkafázisokra több győztest is hirdettek.
A GVH 2003-ban versenyfelügyeleti eljárást indított, mert felmerült a gyanú, hogy több építőipari cég versenykorlátozó magatartást tanúsított a 4-es metró előkészítésével kapcsolatban a BKV Metró Projekt Igazgatóság által kiírt közbeszerzési eljárás ajánlati szakaszában. A versenyhivatal 2004 márciusában több pályázó esetében megállapította, hogy "a közbeszerzési eljárásban összehangolt magatartást tanúsítottak az árak kialakítása során". A 4-es metró építéséhez kötődően a belső Bartók Béla út felújítására kiírt közbeszerzési pályázattal összefüggésben három építőipari céget bírságolt meg, köztük a Strabag Rt.-t.
A Fővárosi Bíróság 2006. szeptember 26-án kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal határozatát.
A BKV a GVH határozathozatalát követően nyújtott be keresetet kártérítés megfizetésére a Strabag Zrt., illetve jogutód vállalkozásai - a Strabag Zrt.-ből kivált további négy kft. - ellen. Az elsőfokú bíróság - a másodfokú bíróság által helybenhagyott - ítéletével a BKV keresetét elutasította. Mindkét bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a BKV-t nem érhette kár, mivel a beruházást nem a közlekedési vállalat, hanem a Fővárosi Önkormányzat finanszírozta.
|