A globalizáció által hajtott fellendülés évtizedeiben alig esett szó a gazdagok és szegények között csaknem minden országban mélyülő szakadékról. Ám a pénzügyi válság egyre több országot érint, politikailag érzékeny kérdéssé téve a jövedelmi és vagyoni különbségeket- mutat rá a brit hírügynökség politikai kockázatokkal foglalkozó elemzője.

Az utóbbi évtizedben minden korábbinál gyorsabban csökkent a távolság a fejlett és a fejletlen országok között, ám az egyes országokon belül mélyült a szakadék gazdagok és szegények között. Az OECD adatai azt mutatják, hogy a fejlett államok többségében nőtt ez a különbség; a legszembeötlőbb módon az angolszász országokban, valamint Japánban és Izraelben.
A 2008-as válság előtt a háztartások elkölthető jövedelme évi 1,7 százalékkal nőtt, azóta viszont zsugorodik. Ezt a sanyargatott középosztály és a szegény rétegek kiáltó igazságtalanságnak érzik. Az emelkedő energia- és élelmiszerárak a fejlődő országokban is kikezdték a középosztály vásárlóerejét; e réteg tagjai - jóllehet egy főre jutó jövedelmük helyenként még emelkedik - szintén sérelmekre panaszkodnak.
A tiltakozó mozgalmaknak - az "arab tavasztól" a megszorítások ellen rendezett európai demonstrációkon át Indiáig és Izraelig, Chilétől Kínáig - számos okuk van. Gyökerük azonban szinte minden esetben a korruptnak, zabolátlannak és ígéreteit megszegőnek tekintett politikai elittel szembeni elégedetlenségben rejlik.
A harag és elégedetlenség üzenete gyorsan terjed a szociális hálózatokon keresztül, miközben a kormányok kapkodva keresik a megoldást. Általános vélekedés szerint a Közel-Kelet autokrata rezsimjeivel ellentétben a nyugati demokráciák meg fogják találni a módját annak, hogyan tereljék be az elégedetlenkedőket a politikai fősodorba.
Ám az adósságválsággal küzdő Egyesült Államok és Európa közelmúltban szerzett tapasztalatai arra utalnak, hogy e két térség hatalmas problémával néz szembe. A terjedő elégedetlenség pedig egyesek szerint megnehezítheti az adósságprobléma megoldását és koherens politika kialakítását.
A múlt század eseményei riasztó példáként szolgálnak egyes szakértők számára.
"Több minden szól amellett, hogy egy kicsiny, növekvő középosztály jelentős tényező a politikai stabilitás szempontjából - mutatott rá William Galston, Bill Clinton elnök egykori tanácsadója, jelenleg a washingtoni Brookings Intézet főmunkatársa. - Ám ha azt látjuk, hogy a széles középosztály zsugorodni kezd, miközben a tömegek aggodalommal és reménytelenséggel néznek a jövőbe, akkor roppant bizonytalanná, sőt veszélyessé válhat a politika. Ez történt Európában az 1930-as években."
A jobboldali Tea Party mozgalom megerősödése az Egyesült Államokban sokak szemében a szélsőségek és a bizonytalanság felé mutató tendenciát jelzi, miként azok a baloldalról hallható hangok is, amelyek a vagyonok igazságosabb elosztását és a gazdagok keményebb megadóztatását sürgetik. Warren Buffett milliárdosnak az amerikai adórendszer kiegyensúlyozását célzó felhívására reagálva Barack Obama elnök a hét elején a költségvetési hiány lefaragása szempontjából kulcsfontosságú elemnek nevezte a tehetősek adójának emelését. Republikánus ellenfelei ezt "osztályszintű hadviselésnek" minősítették, ám az elnök rátapintott a közhangulatra.
Egyesek szerint mindez összefügg a világszerte erősödő tiltakozásokkal. Patricia DeGennaro amerikai szakértő már "globális felkelést" emleget.
"Az emberek úgy vélik, hogy tömegekbe verődve nemcsak erősebben hallathatják a hangjukat, de változásokat is képesek előidézni" - állítja a New York University tanára. Szerinte a megmozdulások alapját a növekvő vagyoni különbségek képezik. "Az embereknek elegük van abból, hogy a rendszer a tömegek helyett egy szűk rétegnek kedvez. Ebben én nem látok fenyegetést, a kormányok azonban bizonyosan azt látnak."
A befektetők mindenesetre máris aggódnak. Kockázati biztosítók arról számolnak be, hogy növekszik az igény olyan biztosítások iránt, amelyek védelmet nyújtanak szociális gyökerű zavargások és kisajátítások ellen, elsősorban a fejlődő országokban.
Bármit hoz is a jövő, azt nem lehet tudni, mekkora mozgásterük van a kormányoknak a mélyülő vagyoni különbségek áthidalása érdekében. A mai globalizált világban a gazdagok és a nagy cégek könnyen átmenthetik tőkéjüket az egyik állam hatásköréből egy másikéba, megelőzve az "újraelosztási" kísérleteket.
A leggazdagabb rétegen belül eltérő attitűdök figyelhetők meg a problémát illetően. Egyesek, köztük Warren Buffett úgy vélik, hogy a leggazdagabbaknak több adót kellene fizetniük, aktívabb szerepet vállalva a társadalomban ahelyett, hogy önnön elszigeteltségük hatékonyságában bíznának.
Mások az orosz oligarchák példáját tartják követendőnek: ezek a 90-es években magán biztonsági cégek által őrzött birtokaikra és golyóálló limuzinjaikba vonultak vissza, vagyonukat pedig offshore adóparadicsomokba menekítették.
Galston szerint a rövid távú feladat a középosztály hozzásegítése saját otthonhoz és más, alapvető igények kielégítéséhez. Az emberek csak így nyerhetik vissza bizalmukat a politikai és gazdasági rendszer iránt. "A kormánynak először is azon kell fáradoznia, hogy elhitesse a középosztállyal: az ő oldalán áll. Ezzel a feladattal birkózik ma számos nyugati kormány. Hogy ez önmagában elegendő-e, az persze más kérdés, kezdetnek mindenesetre megteszi."