2012-02-09 15:38:40
Garzón bírót eltiltották hivatása gyakorlásától
A madridi legfelsőbb bíróság 11 évre eltiltotta hivatása gyakorlásától Baltasar Garzón vizsgálóbírót, aki nemzetközi hírnévre tett szert az emberi jogok megsértői ellen vívott több évtizedes küzdelme révén.
Madrid, 2012. február 9., csütörtök (MTI/dpa/AFP/AP)
A csütörtökön kihirdetett ítélet szerint Garzón törvénybe ütköző módszereket alkalmazott, amikor lehallgattatta egy korrupciós botrányban érintett gyanúsítottak és ügyvédeik bizalmas beszélgetéseit. A nagyszabású korrupciós ügyben, amelynek Garzón bukkant a nyomára, a tavaly december óta kormányon lévő konzervatív spanyol Néppárt (PP) számos politikusa érintett.
A híres vizsgálóbíró ellen egy másik per is zajlik, amelyet két szélsőjobboldali szervezet kezdeményezett. Azt vetik Garzón szemére, hogy az 1977-ben kelt amnesztia-rendelet dacára vizsgálatot indított a Franco-korszakban elkövetett bűncselekmények felderítése céljából, s ezzel túllépte hatáskörét. A hivatkozott rendelet értelmében a polgárháború (1936-39) és a Franco-diktatúra (1939-75) alatt történt bűncselekmények jogi szempontból nem firtathatók.
Garzón népszerűsége rocksztárokéval vetekedett, különösen azután, hogy 1998-ban sikerült elérnie az emberi jogok súlyos megsértésével gyanúsított Augusto Pinochet egykori chilei diktátor őrizetbe vételét Angliában. Ugyanakkor számos ellenséget is szerzett magának, elsősorban jogász kollégái körében, akik irigyelték népszerűségét.
A verdikt valószínűleg véget vet a külföldön is ismert és elismert 56 éves vizsgálóbíró pályafutásának.
|