2010-08-13 13:52:25
Galérius fürdő: születésnap "Péntek 13" nevű csúszdaavatással
Pénteken egy uniós támogatással megvalósult, Péntek 13 névre keresztelt óriáscsúszda avatásával egybekötve ünnepelte negyedik születésnapját a siófoki Galerius Élményfürdő és Wellness Központ, amelynek forgalma az első félévben 6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Mint azt Balázs Árpád, Siófok polgármestere elmondta, a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú fürdőben épített új óriáscsúszda Pétek 13 névre keresztelésével arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az élményfürdők és az ilyen csúszdák ragyogó lehetőségek az adrenalin-szint emelésére, de veszélyesek lehetnek a szabályok megszegése esetén.
Siófok, 2010. augusztus 13., péntek (MTI)
Perjési Sándor, a fürdő vezetője az MTI-nek arról beszélt, hogy egy két évvel ezelőtt elnyert 100 millió forintos uniós támogatás révén került sor a legutóbbi fürdőfejlesztésekre, amiből tavaly kiépült egy föld alatti és egy föld feletti szauna-világ, és mostanra elkészült 69 millió forint ráfordítással az új, 88 méter hosszú, egész évben működőképes, zárt-rendszerű csúszda, amely a fürdő épületéből indul ki, majd oda tér vissza.
A fürdőigazgató beszámolója szerint az év első felében, a tavalyi adatokhoz képest 6 százalékkal több vendéget fogadott a létesítmény, és 8 százalékkal emelkedett a bevétele. Ez azt jelenti, hogy a bruttó 264 millió forintos bevételt produkáló Galérius várhatóan teljesíti az idei üzleti tervét, amely a bevételek 8 százalékos emelését irányozta elő.
A fürdő vendégeinek 70 százaléka magyar, ami annak is köszönhető, hogy üdülési csekk elfogadó hely. Perjési Sándor fontos eredménynek tartja, hogy több magán-egészségpénztárral is sikerült már szerződést kötnie a fürdő szolgáltatásaira.
A siófoki létesítmény önfenntartó, nincs szüksége az önkormányzat támogatására, de fejlesztésekre önerőből nem lenne képes, ezért pályázik támogatásokért - derült ki az igazgató tájékoztatásából. A városnak közvetlenül 22 millió forintos bevétele származik a fürdő által fizetett bérleti díjból. A 31 embert foglalkoztató fürdő stratégiája, hogy vendégkörét számos kedvezménnyel, felár nélküli programmal, és iskolásokat, nyugdíjasokat szállító saját buszjárattal igyekszik meghódítani.
Perjési Sándor az újabb tervekkel kapcsolatban elmondta, nem a gyógy-turizmus, hanem az egészségturizmus irányába kívánnak fejlődni az újabb szolgáltatásaikkal, amelyek az egészségmegőrzést és a szépségápolást szolgálják. A jövő évet a Magyar Turizmus Zrt. az egészségturizmus éveként hirdette meg, amelynek jegyében programokat szerveznek és a tervek szerint csontkovácsolással, akupunktúrával és vízágyas kezelésekkel bővítik a szolgáltatások körét újabb pályázati források segítségével.
|