2010-09-06 14:52:27
Fejlesztik a sürgősségi betegellátást a Szent György Kórházban
Európai uniós támogatással fejlesztik a sürgősségi betegellátást az 1610 ágyas Fejér Megyei Szent György Kórházban; hétfőn aláírták az 594 millió forint összköltségű, 534 millió forint támogatással megvalósuló projekt vállalkozói szerződéseit.
Székesfehérvár, 2010. szeptember 6., hétfő (MTI)
A beruházás keretében kétszintes, 650 négyzetméter alapterületű, új épületet hoznak tető alá, ahol 8 rendelő, vizsgáló és nagyméretű váró kap helyet. Fedett mentőbejárót, kiszolgáló helyiségeket, továbbá intenzív ellátáshoz kialakítandó kórtermet is magába foglaló új sürgősségi fekvőbeteg-részleget hoznak létre - mondta el az aláírás alkalmából az intézmény stratégiai igazgatója, főigazgató-helyettese.
A kórház komplex fejlesztési programja első elemeként megvalósuló projekt részeként 28 új orvosi gépet, műszert is üzembe helyeznek majd, továbbá korszerűsítik a jelenlegi sürgősségi osztály egyes helyiségeit, valamint a helikopterleszálló világítási rendszerét - tette hozzá Szabó László.
A kivitelezési munkálatokra és a gépek, műszerek szállítására közbeszerzési eljárást írtak ki, annak eredményeként az építési, kivitelezési munkálatokat a ZÁÉV Zrt. és a Hérosz Zrt. konzorciuma végzi, a gépeket, berendezéseket a Pikosystem Zrt. szállítja.
A munkálatok hétfőn az építési terület birtokba vételével kezdődtek meg, s 2011. augusztus közepére fejeződnek be. Elsőként a bővítményi rész készül el a jövő év áprilisára, azt követően kezdődnek meg a rekonstrukciós munkák.
A beruházás miatt a kórház hotelépületének főbejáratához helyezték át a kórház sürgősségi bejáratát. A sürgősségi gépjárműforgalom beengedésére a Seregélyesi úti mentőállomás mellett új kaput nyitnak, a gyalogosan érkezők pedig az új sürgősségi bejárat és a bővítményi épületrész elkészültéig a Hunyadi úti portán keresztül érhetik el a hotelépület főbejáratát.
|