2011-02-28 17:13:55
EU-elnökség - Martonyi köszönetet mondott a támogatóknak
Martonyi János külügyminiszter hétfőn fogadáson mondott köszönetet azoknak a cégeknek, amelyek támogatják a magyar soros EU-elnökséget.
Budapest, 2011. február 28., hétfő (MTI)
A külügyminiszter a budapesti Néprajzi Múzeumban rendezett eseményen hangsúlyozta: a vállalatok által nyújtott segítség, támogatás azt az üzenetet közvetíti, hogy a magyar elnökségre az összefogás, az összetartás jellemző.
A támogató cégek segítsége több mint kedvező áron nyújtott szolgáltatás, hozzájárul ahhoz a képhez, amely azt mutatja a külvilágnak, hogy a nagy nemzeti célokért Magyarországon összefog a kormány és az üzleti élet, a kormány és a gazdaság együttműködik, mert együtt akarnak működni - hangoztatta Martonyi János.
A tárcavezető úgy vélte, a támogatóknak az esetleges üzleti haszonnál fontosabb, hogy segítsék a magyar elnökséget. Nagyon különböző cégek vannak a támogatók között, azok különféle ágazatokból kerülnek ki - tette hozzá.
Martonyi János kitért arra: eltelt az elnökség első két hónapja, vagyis a félév harmada. A vállalatoktól a további időszakra ugyanazt a "támogatást, lelkesedést, lendületet" kérte, mint amit a részükről eddig is tapasztaltak. A külügyminiszter kiemelte: "dolgozzunk továbbra is együtt és sikeresen".
A magyar soros EU-elnökség támogatói között mintegy húsz cég szerepel.
|