2012-01-05 12:30:08
Első lépés az M15 autóút kapacitásbővítése felé
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki az M15 autóút kapacitásbővítő beruházás megvalósíthatósági tanulmányának az elkészítésére, a munka becsült ellenértéke nettó 22,5 millió forint- a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Budapest, 2012. január 5., csütörtök (MTI)
Magyarországon két fontos, nemzetközi autópályákat összekötő út épült meg autóútként. Az M7 és a szlovén autópályát összekötő M70 autóút váltakozva kétszer egy, illetve kétszer kétsávos. Az M1 autópályát a szlovák határral - és az ott kezdődő autópályával - összekötő M15 autóút viszont végig kétszer egysávos.
Idén nyáron gyors egymásutánban mindkét autóúton súlyos baleset történt, és ezt a szakértők az összekötő utak kétszer egysávos jellegével hozták összefüggésbe. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium eseti munkacsoportot hozott létre a probléma elemzésére. Az MTI akkori híre szerint a munkacsoport javaslatot tesz az eddig 2x1 sávos autóutak keresztmetszeti kialakítására is.
Hivatalosan nem hangzott el a kétszer kétsávossá szélesítés, a szélesítést a mostani közbeszerzési felhívás sem tartalmazza, "csak" kapacitásbővítésről beszél. Az viszont szerepel a felhívásban, hogy a tanulmány beadható legyen uniós támogatásra.
Ajánlatot az a cég tehet, amely az elmúlt három évből rendelkezik legalább egy, nettó 1 milliárd forint értékű, gyorsforgalmi út, vagy országos főút beruházásához kapcsolódó, uniós támogatás elnyerése céljából készült megvalósíthatósági hatástanulmánnyal, mint referenciával.
Az ajánlattételi határidő február 13. Az eredményhirdetés időpontja március 13., míg a szerződéskötés tervezett időpontja március 26.
|