2011-11-22 17:50:00
Élelmiszerbiztonság - a legnagyobb kihívás az áruk szabad áramlása
A hazai élelmiszer felügyelet számára a legnagyobb kihívást az áruk szabad mozgása nyomán szükségessé vált élelmiszerbiztonsági felkészültség magas szintű fenntartása jelenti- jelentette ki a vidékfejlesztési tárca élelmiszerbiztonságért felelős államtitkára kedden Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán.
Eger, 2011. november 22., kedd (MTI)
Ugyanis a váratlan, élelmiszerbiztonsági események, általában az olyan nemzetközi élelmiszerbotrányok következményei, mint például a dioxinos sertéshús, vagy a coli baktériummal fertőzött csira esete - mondta Kardeván Endre, egy az élelmiszerlánc biztonságával foglalkozó, megrendezett tanácskozáson.
Ugyanakkor a valamennyi EU tagállamban működő, úgynevezett Gyors Riasztási Rendszer biztosítja, hogy ha a közösség területén bárhol élelmiszer-kockázatot észlelnek, azonnal riasztják a társhatóságokat. Ugyancsak ez garantálja, hogy egy harmadik országból érkező visszautasított szállítmány ne kerülhessen be más átkelőn az unió területére - tette hozzá.
A politikus elmondta, hogy a 14 akkreditált laboratóriumban az elmúlt évben 81 ezer mintából 266 ezer minőségellenőrzési, mikrobiológiai, kémiai, élelmiszerbiztonsági és GMO-vizsgálatot végeztek. Az idén pedig, szeptember végéig 56 ezer tétel került a szakemberek elé.
Mindennek nyomán a hatóságok a vizsgálatok során feltárt hibák esetén azonnal képesek intézkedni a termék előállítójánál, importáru esetén pedig a forgalmazónál.
Az ellenőrző hatóság az élelmiszerlánc bármely pontján jelentkező probléma esetén hatékonyan és gyorsan képes reagálni és a fogyasztók biztonsága érdekében az élelmiszereket nyomon tudják követni a szántóföldtől az asztalig.
Gondot jelent viszont, hogy miközben a vállalkozások számára törvényi kötelezettség az önellenőrzés megszervezése és működtetése, ezen a területen még tapasztalhatóak hiányosságok.
Ugyanis nem mindenki ismerte fel, hogy egy termék visszahívása mindig sokkal drágább, mint a megelőzés.
Ebben a helyzetben a tárca azt tervezi, hogy további rendeleti szabályozással erősíti meg a vállalkozói önellenőrzés szerepét - mondta Kardeván Endre.
|