2010-09-08 09:41:35
Dél-Korea külön szankciókat jelentett be Iránnal szemben
Külön szankciókat léptetett életbe Dél-Korea szerdán Iránnal szemben, annak vitatott, gyanúk szerint atomfegyver létrehozására irányuló urándúsítási programja miatt, csatlakozva ezzel a közép-keleti ország megbüntetését célzó amerikai kampányhoz.
Szöul, 2010. szeptember 8., szerda (MTI/Hszinhua/Yonhap)
A szöuli kormány 102 intézményt és 24 személyt helyezett feketelistára, olyanokat, amelyek feltételezése szerint részt vesznek Teherán nukleáris törekvéseinek megvalósításában. Emellett súlyos büntetést rótt ki az országban működő egyetlen iráni pénzintézetre, a Mellat Bank szöuli fiókbankjára, amelyről korábbi vizsgálatok feltárták, hogy törvénybe ütköző tranzakciók révén segíti az iráni nukleáris programot.
Az intézkedéssel 15 iráni bank mellett feketelistára került az Iszlám Forradalmi Gárda, továbbá az Iszlám Köztársaság állami hajózási társasága (IRISL), a CISCO hajózási társaság és az iráni olajkereskedelmi társaság (IPCC).
Az ENSZ szankcióin felül meghozott szöuli intézkedések értelmében minden Dél-Koreában működő pénzintézet köteles lesz előzetes engedély kérni, ha 10 ezer eurónál nagyobb összegű tranzakciót készül lebonyolítani Iránnal. Szöul ezenkívül megszigorítja az Iránhoz kapcsolódó teherszállítások ellenőrzését, utazási tilalommal sújtja a feketelistára tett intézményeket és személyeket, s korlátozza az ország iráni gáz- és olajipari befektetéseit.
Az Egyesült Államok az utóbbi hetekben erőteljes nyomást gyakorolt Szöulra annak érdekében, hogy csatlakozzon kampányához, amellyel Irán feltehetően fegyverkezési célú nukleáris programját akarja meghiúsítani. Robert Einhorn, az amerikai külügyminisztérium leszerelési ügyekben illetékes különtanácsadója augusztusban járt Szöulban, hogy keresztülvigye az ügyet.
A szerdai bejelentés feldühítheti Iránt, amely váltig állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál. Teherán előzőleg figyelmeztette is Dél-Koreát, hogy súlyos következményekkel járhat gazdasági kapcsolataikra nézve, ha csatlakozik az Egyesült Államok szankciókampányához. A két ország kereskedelmi forgalmának értéke tavaly megközelítette a 10 millió eurót, s a dél-koreai olajimport mintegy 10 százaléka származik Iránból.
A Washingtonnal való szövetség azonban a gerincét képezi Dél-Korea biztonságpolitikájának, így az amerikai követelés visszautasítása arculcsapása lett volna legfőbb szövetségesének, amely határozottan kiáll Szöul mellett a Korea-közi feszültségek fokozódása közepette, néhány hónappal dél-koreai hadiflotta egyik hajójának észak-koreai elsüllyesztését követően.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában júniusban elfogadott újabb szankciókon felül, az Egyesült Államok külön büntetőintézkedéseket is életbe léptetett Teheránnal szemben - mindenekelőtt az iráni energiaszektorral együttműködő külföldi cégeket és iráni intézményekkel üzleti kapcsolatban álló bankokat sújtva -, s kampányához azóta több európai uniós ország, valamint Ausztrália, Kanada és Japán is felzárkózott.
|