2011-10-06 09:14:14
Csaknem húsz embert ítéltek el Bahreinben
Bahreinben szerdán tizenkilenc embert ítéltek el a márciusi kormányellenes tüntetések alatti tevékenységük miatt, s ezzel csaknem nyolcvanra emelkedett a börtönbe került ellenzékiek száma.
Dubai, 2011. október 5., szerda (MTI/Reuters/AFP/AP)
Tizenhárom ember öt, hat másik pedig egy év büntetést kapott szerdán, mert annak idején megpróbáltak felgyújtani egy rendőrőrsöt. A korábban elítéltek zöme szintén a kormányellenes megmozdulások alatti tetteiért kapott büntetést, de börtönbe kerültek orvosok is, mert ellátták a tüntetések sérült résztvevőit.
Eközben a bahreini főügyész elrendelte, hogy polgári bíróság tárgyalja újra húsz egészségügyi alkalmazott ügyét. Egy manamai kórház orvosait és nővéreit szeptember 28-án öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetésre ítélte egy állambiztonsági törvényszék azzal a váddal, hogy támogatták a kormányellenes tüntetőket. A konkrét "bűnük" az volt, hogy kormányellenes tüntetőket ápoltak.
A bahreini kormány a szerdán kiadott közlemény szerint érvénytelenítette az ítéletet, amely kiváltotta emberjogi csoportok felháborodását és az ENSZ főtitkárának érdeklődését is.
Bahreinben jelenleg is szinte naponta vannak különböző megmozdulások, amelyek résztvevői egyrészt amiatt tiltakoznak, hogy a korábbi tüntetésekben való részvételük miatt elbocsátották őket munkahelyükről, részben pedig amiatt, hogy a bahreini parlament a reformok ellenére sem kapta meg a teljes törvényhozói hatalmat.
|