2012-02-09 12:10:41
Bettencourt-ügy: vád alá helyezték Sarkozy 2007-es kampányának pénztárnokát
Vád alá helyezte csütörtökre virradóra a bordeaux-i ügyészség a francia kormánypárt és Nicolas Sarkozy államfő 2007-es elnökválasztási kampányának egykori pénztárnokát, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi minisztert az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben.
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Párizs, 2012. február 9., csütörtök (MTI)
Tizenkét órás kihallgatást követően Eric Woerth-t a korrupció bűntettéhez közel álló befolyással való passzív üzérkedés vádjával gyanúsították meg. A politikus felesége 2007 és 2010 között a Liliane Bettencourt vagyonát kezelő cégénél, a Clymene-nél állt alkalmazásban, amely ellen adómegkerülés és illegális kampányfinanszírozás miatt azóta eljárás indult. A vád szerint a cég vezetője, Patrice de Maistre 2007-ben az akkori pénzügyminiszter, Woerth közbenjárására vehette át a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet. Az ügyészség azt még vizsgálja, hogy a kitüntetésért cserébe vette-e alkalmazásba Woerth feleségét a cégvezető.
A befolyással való passzív üzérkedés tíz év elzárással és 150 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható.
A vizsgálóbírók a Woerth ellen felmerült gyanúk közül a politikailag kínosabbnak számító illegális párt- illetve kampányfinanszírozás miatt egyelőre nem emeltek vádat, de az ügyben még folyik a nyomozás. Ez utóbbi közvetlenül Nicolas Sarkozyt is érintheti, aki várhatóan a következő hetekben jelenti majd be, hogy az április 22-én és május 6-án esedékes elnökválasztáson ismét indul az elnöki székért.
A gyanú szerint ugyanis Woerth a kormánypárt pénztárnokaként a legjelentősebb francia adófizetőktől, köztük Bettencourt-tól is rendszeresen vett át készpénz formájában az engedélyezettnél magasabb összegű adományokat a jobbközép párt és Sarkozy kampánya számára.
A volt miniszter tagadja, hogy bűncselekményt követett el, de Bettencourt vagyonkezelő cégégnek könyvelője, Claire Thibout a rendőrségen beismerte, hogy 2007 elején neki kellett kivennie a bankból azt a 150 ezer eurót, amelyből végül a pénztárnok Sarkozy kampányának finanszírozására 50 ezer eurót vett át a Becsületrenddel kitüntetett Patrice de Maistre-től.
A könyvelő állítása szerint a Bettencourt-házban évtizedek óta megszokott gyakorlat volt, hogy politikusok a vacsorameghívásokról készpénzzel teli borítékkal távoztak. A könyvelő hetente 50 ezer eurót vett fel az asszony bankszámlájáról a napi kiadásokra, amelyet Liliane Bettencourt vagyonkezelő cége vezetőjének kellett átnyújtania. Ebből kaptak a házban megforduló politikusok.
A kilencvenes évek óta a pártfinanszírozást szigorúan szabályozzák Franciaországban: magánszemély egy pártnak évente maximum 7600 eurót, a választások előtt egy jelöltnek pedig 4600 eurót adományozhat.
A L,Oréal kozmetikai birodalom örököse, Liliane Bettencourt és lánya között évekig jogi vita folyt Európa egyik legnagyobb vagyonáért. A bíróság a közelmúltban gyámság alá helyezte a 89 éves milliárdost. A családi viszályban perdöntő, de illegális módon készült hangfelvételekből két évvel ezelőtt a francia sajtóban publikált részletek alapján merült fel a gyanú, hogy a legjelentősebb franciaországi adózó feltehetően Nicolas Sarkozy elnök mellett több kormánytag választási kampányát is szabálytalan módon támogatta pénzügyileg, és a vagyona egy részét adóparadicsomokba mentette.
|