A kínai miniszterelnök, Barack Obama amerikai elnök és Indonézia elnöke is szóba hozta a tengeri biztonság kérdését Baliban a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozóján, de kérdéses, hogy szombati Kelet-Ázsa Csúcson (EAS) témaként napirendre kerül-e a Dél-kínai-tengeri területi vita.

A Fülöp-szigetek bejelentett szándéka, hogy erre kísérletet tegyen, s Manila már a tíz tagországgal rendelkező ASEAN-hoz fordult, hogy teremtsen fórumot elsősorban a Kínával való párbeszédre. Hillary Clinton néhány nappal korábbi látogatásakor kiderült: ehhez bírja az Egyesült Államok támogatását. "Ez egy olyan ügy, amely sok országot érint a térségben és minél többen tárgyalhatunk erről őszinte légkörben, annál közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy végül valamiféle megoldást találjunk" - jelentette ki korábban a szigetország elnökének szóvivője, Ricky Carandang.
Clinton tavaly Vietnámban már felajánlotta, hogy Washington szívesen közreműködik a viták tisztázásában, s Peking már akkor nyomban közölte: köszöni, nem kér belőle. Ahogyan nem kért a felvetődött gondolatból sem, miszerint térségi szervezeti kereteken belül - többoldalú megbeszélésekkel - keressék a megoldást.
Kína az érintettekkel egyenként, kétoldalú csatornákon akarja a különböző igényekkel kapcsolatos álláspontokat egyeztetni, s most is kerek perec megmondta: Baliban nem hajlandó erről tárgyalni. A kínai diplomácia nem rejtette véka alá véleményét és a sajtó is ennek szellemében közölte kommentárjait, híreit. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök, Baliba érkezését követően nyomban hírül is adták, hogy a vendéglátó ország elnöke, Susilo Bambang Yudhoyono kijelentette: az ASEAN nem akarja, hogy különleges politikai és biztonsági ügyek szerepeljenek a csúcstalálkozó megbeszélésein, mivel fontos megbeszélnivalókról vonnák el a figyelmet.
Ven leszögezte: Kína ragaszkodik ahhoz, hogy a csúcson az eredeti szándék szerinti témák, a regionális fejlődés kérdései szerepeljenek. Beszédében leszögezte, hogy külső erők semmilyen hivatkozással sem avatkozhatnak bele a térségi vitákba.
A területi vitában nem érintett Indonézia ugyancsak osztotta Kína aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök Ausztráliában bejelentette, hogy az ország északi területein a következő évtől kezdődően 2500 tengerészgyalogost állomásoztat a megfelelő katonai infrastruktúrával. Az Egyesült Államok ezzel "a teljes ázsiai- csendes-óceáni térség iránti elkötelezettségét" fejezi ki - mondta Obama Canberrában. Marty Natalegawa indonéz külügyminiszter szerint ez "növeli a feszültséget és a bizalmatlanságot".
Manila véleménye szerint azonban az Egyesült Államok jelenléte fokozza a Fülöp-szigetek képességét arra, hogy megerősítse szuverenitását egyes területeken. Vietnám után a Fülöp-szigetek ellenőrzi jelenleg a legtöbb vitatott hovatartozású szigetet, korall- és sziklazátonyt, homokpadot. A két legnagyobb csoport - a Spratly (Nansa) és a Paracel (Hszisa) - felett mind Vetnám, mind Kína teljes szuverenitásra tart igényt. A vitában még Malajzia és Brunei is érintett. A Spratly legnagyobb szigetét Tajvan foglalta el.
A szigetek környékén jelentős földgáz és kőolajkészleteket sejtenek, a környező vizek gazdagok halban és a térség maga stratégiailag, logisztikailag igen fontos; előretolt bázisok kiváló terepe. A nemzetközi vízi közlekedési útvonalak fele erre vezet.
Kína 1947-ben állt elő először egy olyan térképpel, amelyen a Dél-kínai-tengert gyakorlatilag beltengerként kezeli, jelezvén, hogy annak 80 százalékát - egy u-alakot formáló kilenc vonalkából alkotott szaggatott vonallal jelölt területet - Kína részének tekinti. 2009 májusában ezt hivatalosan is beterjeszttették az Egyesült Nemzetek Szervezetének.
A területek hovatartozását egyes országok - mint Kína és Vietnám - történelmi érvekkel, mások a tényleges birtokbavétel elsőségével, illetve nemzetközi jogi megfeleléssel igyekeznek bizonyítani. A Fülöp-szigetek 1976-ban talált olajat először a Spratly-szigetekhez tartozó Palawan-szigetek partjainál. Manila 1978-ban elnöki dekrétummal az összes addig elfoglalt szigetet és szigetecskét közigazgatásilag hatáskörébe vonta.
A szigetek körül fegyveres összecsapások is voltak; 1988-ban például kínai hajók elsüllyesztettek egy vietnámi katonai szállító hajót, 64 vietnámi katona meghalt.
Az utóbbi időben Kína már nem nézte olyan türelemmel, hogy a vitában érintett országok önálló kutatásokba, földgáz- és kőolajkitermelésbe kezdtek. Szeptemberben még Újdelhi is azzal ingerelte fel Pekinget, hogy elfogadta Hanoi ajánlatát, s szövetkezett vele egy olajkitermelési projektre vitatott területeken.
A pekingi diplomácia egy ideje amerikai partnereinek is hangoztatni kezdte, hogy érdekeltségi területének tekinti a Dél-kínai-tengert. Némileg erre is válaszul 2010 júliusában Hillary Clinton egy hanoi biztonsági konferencián kijelentette, hogy Washingtonnak nemzeti érdeke a Dél-kínai-tenger szigeteinek térségében a szabad hajózás lehetőségének megőrzése.
Washington következetes és "hangos" visszatérése az ázsiai-csendes-óceáni térségbe egyben vitathatatlanul szövetségeseinek, "pártfogoltjainak" támogatását jelenti, Kína ellenében. Peking pedig némileg szorult helyzetben, de mindenképpen nyomás alatt vélhetően gazdasági eszközökkel igyekszik majd ezt egyensúlyozni és érdekeit érvényesíteni. A területi viták dolgát - maga - nem törekszik majd kenyértörésre vinni.