2010-07-22 05:20:15
Az olaszok a csokifagyit szeretik
Az Olaszországban továbbra sem enyhülő kánikula a fagylaltosoknak kedvez. A gazdasági válságban egyre többen választják a jól jövedelmező szakmát.
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2010. július 22., csütörtök (MTI)
A nagy melegben fagylaltot kell ebédelni - hallani az (orvosok által többnyire nem helyeselt) olasz közhitet. Tény, hogy az itáliai fagylaltozók megállás nélkül dolgoznak: olaszok és turisták reggeltől éjjelig sorban állnak a hűsítő gelatóért. A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint az olaszok 2010-ben összesen 2 milliárd eurót költenek fagylaltra (illetve dobozos jégkrémre). Több mint felét (54%) Észak-Olaszországban fogyasztják, ennél kevesebbet délen (28%) és Itália középső részén (18%). A fagyizókban összesen 600 íz közül lehet választani. Az olaszok a legjobban a csokoládét szeretik, ezt követi a mogyoró és a citrom, az eper csak a negyedik.
A fagylatot azonban nem csak a kedveli, aki ezzel hűti magát, a fagylalt jó üzletnek ígérkezik a készítőjének is. Ezt bizonyítja a Bologna közelében tíz évvel ezelőtt megnyitott "fagylaltegyetem" sikere. Az idén 9 ezren iratkoztak be az egyáltalán nem olcsó tanfolyamokra: a háromnapos alapképzés ára 500 eurótól indul, a kéthetes tanfolyam 1700 euróba kerül.
"Hallgatóink életkora 40 év körülire tehető, és nem kizárólag cukrászok érkeznek. Ellenkezőleg, ételkészítési tapasztalat nélküli, teljesen más szakmájú, többségben férfiak. Bankárok, marketingeseknek, vállalkozók tanulják ki a fagylatkészítés titkait" - mondta el az egyetem egyik tanára Gian Paolo Valli.
"Hiába a gazdasági válság, hallgatóink létszáma 2010-ben a kétszeresére ugrott" - nyilatkozta a felsőfokú fagylaltiskolát vezető Achille Sassoli. Szerinte nem a kalandvágy hajtja a jelentkezőket. Nem mindent otthagyva, meggondolatlanul térnek át a fagylaltozásra. Inkább vállalkozási lehetőséget, üzletet látnak benne, jó keresettel.
A 44 éves Simone Bonini világosítómérnöki állását tette félre, és Firenzében már két gelateriát nyitott. Fagyizóit átlátszó falakkal alakította ki, a vevők látják, mi kerül a masszába. A kanadai hegymászó-fotós James Coleridge Vancouverben nyitott fagylaltozót Bella Gelateria névvel. Úgy látja, a fagylaltkészítés az extrémsportokra hasonlít: időt és egyensúlyt követelő művészet. Az import-exportról váltó Daniele Marchitellónak a pugliai Melfiben van saját fagylaltozója. A bolognai egyetemen tanulta, hogy minél délebbre készül a fagylalt, annál több cukor kell bele. Pugliában édesebben szeretik.
Ami pedig az idei nyár olasz fagylaltrendjét illeti, kedvencnek a bergamot és a pisztácia, újdonságnak pedig a szamártejből készült fagylalt számít.
|