2010-09-09 08:17:43
Az NFM a Mol részvények visszavásárlásról tárgyal
Magyarország tárgyalásokat kezdett az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvényről- jelentette be szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Budapest, 2010. szeptember 8., szerda (MTI)
"Magyarország elkötelezett a nemzeti érdekek határozott érvényesítése mellett minden stratégiai jelentőségű területen. E tekintetben a kormány kulcsfontosságú területnek tekinti az energia szektort - és a jogi lehetőségek határáig erősíteni akarja az állam szerepét" - idézte a Reuters az NFM közleményét.
Magyarország és Oroszország megnyugtató megoldásra törekszik a lehető legrövidebb időn belül - fűzte hozzá az NFM.
A minisztérium szerda koraesti, az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában rögzíti: Fellegi Tamás magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos, nemzeti fejlesztési miniszter 2010. augusztus 27-i moszkvai látogatása során, Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélésein többek között téma volt a Szurgutnyeftegáz Mol Nyrt.-ben lévő 21 százalékos részvénypakettjének tulajdonosi bejegyzése is. A megbeszélésen mindkét fél jelezte, hogy a kérdést kiemelt prioritásként kezelik, és az orosz fél felvetette, hogy a téma kerüljön fel a Magyar-Orosz Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottság soron következő ülésének napirendjére.
A magyar kormányzat eddig az energetikai vállalat képviselőivel nem folytatott tárgyalásokat - áll az NFM állásfoglalásában.
A Reuters emlékeztet arra, hogy a Surgutneftegas az osztrák OMV-től vásárolta meg a Mol részvényeit tavaly 1,4 milliárd euróért. A Mol barátságtalan felvásárlásnak minősítette a Surgutneftegas befektetését, az orosz olajtársaság azóta sem vehetett részt a Mol közgyűlésein, és a magyar cég nem fizetett osztalékot az elmúlt két évben.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Reutersnek adott júniusi nyilatkozatában már jelezte, hogy kívánatos lenne magyar kezekben tudni a Mol részvényeit, de elhárította a kérdést, vajon közvetlenül az állam vásárolná-e vissza a részvénycsomagot.
Magyar piaci elemzők szerint rövid távon kedvezően hatna a Mol részvények árfolyamára, ha Magyarország visszavásárolná a Surgutneftegas Mol-pakettjét. Az viszont nem világos, hogy a költségvetés, amelynek a közösségi közlekedési vállalatok megmentését is meg kell oldania, hogyan teremthetné elő a Mol-részvények visszavásárláshoz szükséges összeget. "A jelenlegi helyzetben meglehetősen kétséges, hogy a piacok örömmel fogadnák az államadósság növekedését" - idézte a brit hírügynökség egy elemző véleményét.
A jelenlegi árfolyamon a Surgutneftegas kezében lévő részvénypakett értéke 500 milliárd forintra tehető, és a vásárláskor Magyarországnak még némi felárat is kellene fizetnie, figyelmeztetett a Reuters által idézett tőzsdei elemző.
|