2012-02-10 18:11:41
A nyugat-európai tőzsdék lejtőre kerültek
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken lejtőre kerültek a második görög mentőprogram körüli huzavona legújabb fordulata miatt.
London, Frankfurt, Párizs, 2012. február 10., péntek (MTI/Reuters)
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,85 százalékos visszalépéssel 1.064,37 ponton zárt, 6,29 százalékkal az év végi értéke fölött. Ötheti javulás után az egész hetet is 1,15 százalékkal alacsonyabban zárta, mint az előzőt. Tavaly 10,72 százalékkal gyengült ez a mutató.
Csütörtökön egy ideig úgy tűnt, hogy a görög kormány elhatározta kiadáscsökkentések nyomán nyélbe üthető a megállapodás az országnak adandó EU/IMF-támogatásról, ám a nap végén - jóval a csütörtöki tőzsdezárás után - kiderült, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek az eddig vártnál nagyobb kiadáscsökkentést akarnak látni Görögországban. Emiatt Athénban pénteken tömegtüntetések voltak és sztrájkok kezdődtek, a görög kormánykoalíció szétesőben van. Így szertefoszlottak azok a remények a piacokon, hogy most már hamar pacifikálható az euróövezeti államadósság-válság görög frontja.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 43,08 pontos, 0,73 százalékos romlással 5.852,39 ponton zárt, 5,03 százalékkal magasabban, mint az év végén. A tavalyi évet 5,55 százalékkal alacsonyabban végezte, mint 2010-et.
A frankfurti DAX-30 95,84 pontos, 1,41 százalékos mínusszal 6.692,96 ponton végzett, 13,47 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékot vesztett.
Párizsban a CAC-40 51,57 ponttal, 1,51 százalékkal 3.373,14 pontra gyengült, ez 6,75 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 16,95 százalékkal romlott.
Varsóban a WIG20 1,66 százalékkal 2.324,97 pontra fogyatkozott. A MOL 5,14 százalékkal 275,00 zlotyra esett.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,93 százalékkal, az S&P-500-as 0,82 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,75 százalékkal volt a csütörtöki záró alatt.
Az euró, 1,32 dollár alá süllyedve, este 0,70 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint csütörtök este.
A svájci frankhoz képest a közös valuta megkapaszkodott 1,21 franknál, 0,11 százalékos napi veszteséggel.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 117,25 dollárba került, 1,34 dolláros napi árveszteséggel. A gázolaj tonnánként 2,75 dollárral 1000,50 dollárra drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany ára unciánként (31,1 gramm) 26,70 dollárral 1.720,65 dollárra csökkent azonnali szállításra Londonban.
|