2011-08-30 18:08:00
A nyugat-európai értéktőzsdék vegyesen teljesítettek
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden vegyes teljesítményt nyújtottak a hétfői föllendülés után.
London, Frankfurt, Párizs, 2011. augusztus 30., kedd (MTI/Reuters)
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,6 százalékos előrelépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,90 százalékos napi emelkedéssel 939,08 ponton zárt, 16,28 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Tavaly 7,26 százalékkal javult.
Az amerikai lakossági fogyasztás bíztató növekedéséről hétfőn megjelent adatok keltette lelkesedést kedden megtörte egy gyenge keresletű olasz állampapír-árverés és az Európai Bizottság felmérése az euróövezeti gazdasági, üzleti hangulat jelentős romlásáról ebben a hónapban, majd egy tengerentúli kutatóintézeti becslés arról, hogy az Egyesült Államokban e hónapban több mint kétévi mélypontra esett a fogyasztói bizalom.
A londoni piac nagy előretörése csak pótolta a hétfői munkaszüneti nap kiesését.
LONDON, FRANKFURT, PÁRIZS, VARSÓ, NEW YORK
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 kedden 138,74 pontos, 2,70 százalékos javulással 5.268,66 ponton zárt, 10,70 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Tavaly 9,0 százalékkal javult.
A frankfurti DAX-30 26,15 pontos, 0,46 százalékos mínusszal 5.643,92 ponton végzett, 18,37 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén. Tavaly 16,06 százalékkal javult.
Párizsban a CAC-40 5,54 ponttal, 0,18 százalékkal 3.159,74 pontra nőtt, ez 16,95 százalékkal kevesebb az év véginél. Tavaly 3,34 százalékkal gyengült.
Varsóban a WIG20 1,65 százalékkal 2.391,15 pontra gyarapodott. A MOL 255,00 zlotyn végzett, ugyanúgy, mint hétfőn. Napközi csúcsa 261,00 zloty volt.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,25 százalékkal, az S&P-500-as 0,28 százalékkal, Nasdaq piac összetett mutatója 0,60 százalékkal volt a hétfői záró fölött.
AZ OLAJ ÁRA EMELKEDETT
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj reggel 40 centtel, estefelé 2,19 dollárral volt drágább a hétfői zárónál, hordónként (159 liter) 114,07 dollárnál tartott. Április 11-én több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott, annál drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 1,76 dollárral drágult, 89,03 dollárra. Május 2-án új idei csúcsot döntött 114,81 dolláron, ezzel a legdrágább volt 2008. szeptember elseje óta.
Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 972,75 dollár volt Londonban estefelé, 9,50 dollárral drágább a hétfői zárónál.
Az olajpiaci befektetők továbbra is bíznak benne, hogy a romló világgazdasági adatok csak lassulást, és nem pedig recessziót jeleznek előre. Az olasz ENI olajvállalat megállapodott a líbiai átmeneti tanáccsal az olaj- és a gáztermelés felújításában, de ennek nyomán legkorábban szeptember közepétől jelentkezhet többletmennyiség a fizikai piacon. Izgalmat keltett viszont egy újabb hurrikán keletkezése az Atlanti-óceán fölött, habár ez még több mint 600 mérföldre van az amerikai partoktól.
A DOLLÁR TOVÁBBRA IS ERŐNYERŐ
Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4484 dollár volt vételi oldalon a bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4435 dollárnál tartott, 0,0075 dollárral olcsóbban a hétfő estinél, 7,81 százalékkal drágábban, mint tavaly év végén. Május 4-én az euró 1,4939 dolláron új idei csúcsra ért a dollárral szemben, ez 2009. december 4-e óta is a legmagasabb.
Az euró este 1,1795 svájci frank volt, 0,0038 frankkal kevesebb a hétfő későinél, 5,71 százalékkal gyengébb az év véginél. Napközben 1,1692 frankig drágult.
A Fed elnökének múlt pénteki előadása szeptember végéig - a Fed kamatdöntő bizottságának következő értekezletéig - elhárította az aggodalmat, hogy az amerikai tartalékbankrendszer új mennyiségi enyhítéssel növelné a dollár kínálatát. Ezért a dollárnak újabban minden és mindennek az ellenkezője jót tesz: hétfőn a recesszió elkerülését valószínűsítő, jó amerikai lakossági fogyasztási adatok segítették, kedden a menedékkeresők részesítették előnyben az amerikai fogyasztói bizalom e havi gyengüléséről és a lakásárak júniusi csökkenéséről megjelent adat nyomán.
Az euró utolsó történelmi mélypontja a svájci valutával szemben 1,0080 frank volt, augusztus 9-én.
Aznap érte el a dollár is utolsó történelmi mélypontját 0,7072 frankon. Kedd este 0,8171 franknál tartott, 0,0017 frankkal erősebben, mint hétfő este. Napközben 0,8232 frankig drágult.
AZ ARANY ÁRA EMELKEDETT
Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.827,65 dollár volt kedden későn azonnali szállításra Londonban, drágább a hétfő esti 1.799,40 dollárnál.
A dollár javulása nem ártott az aranynak, amelynek ára szintén a menedékkeresés miatt nőtt kedden.
Az arany ára utoljára múlt hét kedd reggel döntött történelmi csúcsot 1.912,29 dolláron.
Ez a rekordsorozat július 13-án kezdődött 1.590,15 dolláron, miután az addigi árcsúcs, 1.575,95 dollár, május 2-a óta állta a sarat. Az 1.600 dollárt először július 18-án, az 1.700 dollárt augusztus 8-án, az 1.800 dollárt augusztus 11-én lépte át az arany ára, és a héten, hétfő éjjel az 1.900 dollárt is maga mögé utasította.
|