2010-11-26 18:36:00
A nyugat-európai értéktőzsdék lefelé igazítottak
A nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken negatív kiigazítás volt, kétnapi föllendülés után.
London, Frankfurt, Párizs, 2010. november 26., péntek (MTI)
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos hátrálással kezdett, és előzetes adat szerint 0,53 százalékos napi visszaeséssel 1.087,02 ponton zárt, 1,38 százalékkal alacsonyabban, mint múlt pénteken, 3,95 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A november 9-i, 1117,46 pontos zárása új idei csúcs, egyszersmind 2008. szeptember óta a legmagasabb volt. Idei mélypontja, 939,64 pont május 25-én, egyúttal kilenchavi mélypont volt.
Kétnapi erős üzletmenet után a befektetők óvatosságból profitkivétellel zárták a hetet. A hangulatot új, szokás szerint hivatalosan cáfolt híresztelések is rontották arról, hogy Írország után Portugáliára is mentőcsomagot próbálnak ráerőltetni az euróövezeti tagországok és az Európai Központi Bank. Más híresztelések szerint az IMF és az EU bizottsága azt vizsgálja, miképp lehetne a kötvénytulajdonosokra - a hitelezőkre - is ráterhelni az ír bankmentés költségének egy részét. A híresztelések és cáfolatok kavalkádja egyelőre csak a bizonytalanságot növelte, aminek elsősorban a bankrészvények látták kárát.
LONDON, FRANKFURT, PÁRIZS, VARSÓ, NEW YORK
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 pénteken 30,23 pontos, 0,53 százalékos romlással 5.668,70 ponton zárt, 4,73 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél. Tavaly 22,07 százalékot erősödött, tavalyelőtt 31,33 százalékot esett.
A frankfurti fő mutató, a DAX-30 30,68 ponttal, 0,45 százalékkal 6.848,98 pontra süllyedt, 14,97 százalékkal az év végi értéke fölött végzett. Tavaly 23,85 százalékot javult, tavalyelőtt 40,37 százalékot vesztett.
Párizsban a CAC-40 31,77 ponttal, 0,84 százalékkal 3.728,65 pontra fogyatkozott, ez 5,28 százalékkal rosszabb az év véginél.
Varsóban a WIG20 0,95 százalékkal 2.641,81 pontra csökkent, a Mol 2,7 százalékkal 270,00 zlotyra esett.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,78 százalékkal, az S&P-500-as 0,69 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,27 százalékkal volt a szerdai záró alatt. Csütörtökön az ottani piacok zárva voltak, országos ünnepnap miatt.
OLCSÓBB A KŐOLAJ
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 62 centtel, estefelé 81 centtel volt olcsóbb a csütörtöki zárónál, hordónként (159 liter) 85,29 dollárnál tartott. November 11-én napközben új idei, egyszersmind több mint kétéves csúcsot ért el, 89,65 dolláron. Minden idők csúcsára, 147,50 dollárra 2008. július 11-én drágult.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 92 centet vesztett, 83,32 dollár volt New Yorkban. November 11-én a WTI is új idei és kétéves csúcsot ért el, 88,63 dolláron. Ennél drágább utoljára 2008. októberben volt.
Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 720,50 dollár volt Londonban, 8,25 dollárral olcsóbb a csütörtöki zárónál.
Kétnapi emelkedés után a kőolaj ára is az ellenkező irányba fordult, főleg, mert a dollár kéthavi csúcsra drágult a fő valutákkal szemben. Közben a befektetők a kínai kereslet jövője miatt is mindinkább aggódnak, ugyanis Kínában központi kamatemelés érik a gyors infláció miatt.
AZ EURÓT IS NYOMJA AZ EURÓÖVEZETI ADÓSSÁGPROBLÉMA
Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3266 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3232 dollárnál tartott, 0,0124 dollárral olcsóbban, mint csütörtök este, 7,57 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. Új időközi csúcsa - február eleje óta a legmagasabb - november 4-én volt, 1,4283 dolláron.
Este az euró 1,3268 svájci frank volt, 0,0095 frankkal olcsóbb, mint csütörtök este, 10,49 százalékkal gyengébb az év véginél.
Az eurót ugyanaz a bizonytalanság rontja, mint az európai értékpiacokat általában. Napközi mélypontja, 1,3199 dollár, egyszersmind új kéthavi mélypont volt.
Az euró ez évi mélypontja dollárban június 7-én volt 1,1876 dolláron, ez egyszersmind 2006. március óta a leggyengébb volt. A svájci frankhoz képest a történelmi mélypontja szeptember 8-án volt, 1,2766 frankon.
AZ ARANY ÁRA MINDD MESSZEBB UTOLSÓ CSÚCSÁTÓL
Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.356,50 dollár volt péntek este Londonban azonnali szállításra, olcsóbb a csütörtöki késői 1.372,79 dollárnál.
A hét eleji koreai konfliktus már csak emlék a befektetők szemében, az amerikai inflációs aggodalmak enyhültek a héten, így pénteken már csak a dollár drágulása irányította az arany árát, szokásosan lefelé.
Az arany ára november 9-én ért új csúcsára, 1.424,02 dollárra Londonban azonnalra, az előző heti amerikai mennyiségi enyhítési döntés miatt elképzelhető inflációs kockázat árazása közben.
Az arany árrekordja tavaly - december elején - 1.226,10 dollár volt, ahhoz képest a legújabb rekord 16,14 százalékkal magasabb. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előtte 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett.
|