2011-04-19 18:25:37
A nyugat-európai értéktőzsdék ledolgoztak az előző napi veszteségből
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden ledolgoztak valamicskét a hétfői, zuhanásszerű veszteségből.
London, Frankfurt, Párizs, 2011. április 19., kedd (MTI)
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékos javulással kezdett, és előzetes adat szerint 0,36 százalékos napi emelkedéssel 1.116,42 ponton végzett, még mindig 0,47 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.
A hétfői, jelentős negatív átárazás után kedden az alacsonyabb szintekről jól teljesítettek a piacok, főleg a luxusipari vállalatok erős negyedévi beszámolói és a rájuk vonatkozó várakozások miatt. Segített az euróövezeti magángazdaság előzetes áprilisi teljesítménymutatója is, ismét szilárd javulást jelezve az előző hónaphoz képest.
Az amerikai Goldman Sachs bankház 72 százalékos profitcsökkenést jelentett éves egybevetésben kedden - részben a jutalékbevétel csökkenése miatt -, de mivel így is meghaladta az elemzői előrejelzéseket, a beszámolója jót tett a bankrészvényeknek.
Előző nap 1,64 százalékkal esett az FTSEurofirst 300-as az általános bizalomvesztés miatt, amit az okozott, hogy az amerikai Standard & Poor's hitelminősítő példátlan módon negatívra rontotta stabilról az Egyesült Államok lehető legjobb, továbbra is fenntartott "AAA" szuverén adósosztályzatának kilátását.
FRANKFURT, PÁRIZS, VARSÓ, NEW YORK
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 kedden 26,79 pontos, 0,46 százalékos javulással 5.896,87 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 12,46 pontos, 0,18 százalékos plusszal 7.039,31 ponton végzett.
Párizsban a CAC-40 27,34 ponttal, 0,70 százalékkal 3.908,58 pontra nőtt.
Varsóban a WIG20 0,54 százalékkal 2.888,09 pontra gyarapodott. A Mol 0,82 százalékos veszteséggel 363,30 zlotyn végzett. Napközben 355,00-366,30 zloty között alakult az ára.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,05 százalékkal volt a hétfői záró fölött, de az S&P-500-as 0,01 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,22 százalékkal elmaradt attól.
TOVÁBB CSÖKKENT A BRENT ÁRA
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hétfő reggel 15 centtel, estefelé 58 centtel volt olcsóbb a hétfői zárónál, hordónként (159 liter) 121,03 dollárnál tartott. Április 11-én több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott az ára, ennél drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 58 centet nyert, 108,27 dollárra. Az április 11-én elért, 113,43 dolláros jegyzése a legmagasabb volt 2008. szeptember elseje óta.
Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 1.004,25 dollár volt Londonban, 0,50 dollárral olcsóbb a hétfői zárónál.
Az olajpiaci spekulációt is hátráltatja az Egyesült Államokhoz intézett hitelminősítői figyelmeztetés, és az OPEC-országok több olajipari minisztere kedden is ismételgette, hogy a magas árak túlságosan megterhelik a fogyasztó országokat, miközben a tényleges piac "úszik az olajban". Az amerikai energiaügyi miniszter is a gazdaság javulására leselkedő veszélynek nevezte a magas energiaárakat. Az OPEC főtitkára ráadásul elmondta, hogy az OPEC tartalék termelőkapacitása napi 4,5 millió hordó - ez jóval több az eddigi piaci becsléseknél.
Mindazonáltal a nap vége felé már fölfelé igazítottak az olajpiaci jegyzések a napközi, 2,20 dollárt is meghaladó visszaeséshez képest.
AZ EURÓ MEGKAPASZKODOTT
Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4241 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4313 dollárnál tartott, 0,0078 dollárral drágábban a hétfő estinél.
Az euró este 1,2872 svájci frank volt, ez 0,0122 frankkal több a pénteki későinél.
Az euró kedden erősen megakapaszkodott, miután hétfőn öt hónapja a legnagyobb egynapi veszteséget szenvedte el a dollárral szemben a görög kormányadósság ismét borús kilátásai és a Standard & Poor's lépése keltette, általános bizalmatlanság miatt. Kedden a jó euróövezeti teljesítménymutatók is segítették a közös valutát alacsonyabb szintje megtartásában.
Az euró múlt hét szerdán ért idei csúcsára, az 1,4521 dollár új rekord volt tavaly január 14-e óta is. Az idei mélypontja eddig 1,2874 dollár volt - egyszersmind négyhavi mélypont - január 9-én.
AZ ARANY ÁRA ÚJABB REKORDON
Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.491,05 dollár volt kedden későn azonnali szállításra Londonban, hajszállal olcsóbb a hétfő esti 1.491,67 dollárnál.
Az amerikai kormányzati adósság kilátásának leértékeléséből, pontosabban a széles körű bizalomvesztésből az arany továbbra is profitál: kedden napközben ismét történelmi rekordot döntött 1.497,86 dolláron azonnalra Londonban. Az előző rekordja 1.497,20 dollár volt hétfőn.
A tavalyi évet 28,32 százalékkal drágábban végezte, mint 2009-et, ez volt a legjobb éves teljesítménye 2007 óta.
|