2011-07-08 18:06:13
A nyugat-európai értéktőzsdék gyengültek
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszaestek a csütörtöki föllendülés után; a hetet is megint rosszabbul zárták, mint az előzőt.
London, Frankfurt, Párizs, 2011. július 8., péntek (MTI/Reuters)
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos előrelépéssel kezdett, de előzetes adat szerint 0,76 százalékos napi csökkenéssel 1.114,84 ponton végzett, 0,61 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Az európai tőzsdei tőkeérték 70 százalékát fedő mutató a hetet 0,40 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint az előzőt. A megelőző héten 4,21 százalékkal javult, de addig nyolc héten át esett egyvégtében, 6,18 százalékot vesztve. Ilyen tartós veszteségsorozata utoljára 1998-ban, az ázsiai fizetési válság idején volt.
Bizonytalanul indult a nap: miután az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön megnyugtatta a bankokat, hogy továbbra is elfogad tőlük portugál államadósságot kölcsönfedezetként annak ellenére, hogy a Moody's spekulatív fokozatba rontotta Portugália szuverén adósosztályzatát, pénteken a befektetők továbbléptek, és már az olasz bankrészvényektől menekültek a vélt "fertőzésveszély" miatt. Az UniCredit 7,9 százalékkal lett olcsóbb.
A fő mutatókat sokáig mégis pozitív területen tartotta a várakozás a júniusi amerikai foglalkoztatási adatokra, mert a csütörtökön megjelent, biztató munkanélküliségi részadatok után az elemzők a foglalkoztatás nagy növekedését jósolták. Annál nagyobb volt a kiábrándulás és a zuhanás péntek délután, miután a tényadatok az ellenkezőjét jelezték: a munkahelyteremtés júniusban kilenc hónapja a legkisebbre lassult az Egyesült Államokban.
LONDON, FRANKFURT, PÁRIZS, VARSÓ, NEW YORK
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 pénteken 63,97 pontos, 1,06 százalékos romlással 5.990,58 ponton zárt, 1,54 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
A frankfurti DAX-30 68,71 pontos, 0,92 százalékos mínusszal 7.402,73 ponton végzett, 7,07 százalékkal magasabban, mint az év végén.
Párizsban a CAC-40 66,41 ponttal, 1,67 százalékkal 3.913,55 pontra süllyedt, ez 2,86 százalékkal jobb az év véginél.
Varsóban a WIG20 0,94 százalékkal 2.793,62 pontra fogyatkozott. A Mol 312,00 zlotyn zárt, 2,32 százalékkal olcsóbban, mint csütörtökön. Napközben 306,20-317,70 zloty között alakult.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,87 százalékkal, az S&P-500-as 1,11 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,06 százalékkal volt a csütörtöki záró alatt.
AZ OLAJPIAC IS VISSZAESETT
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj reggel 72 centtel, estefelé 92 centtel volt olcsóbb a csütörtöki zárónál, hordónként (159 liter) 117,67 dollárnál tartott. Április 11-én több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott, annál drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 2,45 dollárt vesztett, 96,22 dollárra. Május 2-án új idei csúcsot döntött 114,81 dolláron, ezzel a legdrágább volt 2008. szeptember elseje óta.
Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 964,00 dollár volt Londonban estefelé, 3,25 dollárral több a csütörtöki zárónál.
A reggeli profitkivétel után a Brent péntek délelőtt már 120 dollár felé kaptatott a csütörtöki amerikai munkanélküliségi adatok örömére, ám utána az olajpiacot is lebirkózta a csalódást keltő amerikai foglalkoztatási adatsor júniusról.
A DOLLÁR ÉS AZ EURÓ GYENGÜLT A SVÁJCI FRANKHOZ KÉPEST
Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4345 dollár volt vételi oldalon a bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4254 dollárnál tartott, 0,0107 dollárral olcsóbban a csütörtök estinél, 6,45 százalékkal drágábban, mint tavaly év végén. Május 4-én az euró 1,4939 dolláron új idei csúcsra ért a dollárral szemben, ez 2009. december 4-e óta is a legmagasabb.
Az euró este 1,1938 svájci frank volt, 0,0187 frankkal kevesebb a csütörtöki későinél, 4,58 százalékkal gyengébb az év véginél.
A rossz amerikai foglakoztatási adatok miatt a dollár esett, mert a piacon biztosra veszik, hogy ezek után a Fed legalább a jövő év elejéig kénytelen tartani a zérókamat-politikát. Az euró azonban nem profitált ebből, mert az euróövezeti "államadósság-fertőzéstől" tartó befektetők óvatosak maradtak. Amint világgazdasági nehézségekre utaló adatok idején szokásos, mindketten vesztettek a svájci frankkal és a japán jennel szemben, de az euró volt a meredekebb lejtőn: péntek este 1,6 százalékkal kevesebb frankot ért, mint csütörtök este, miközben a dollár 0,8 százalékot vesztett svájci frankban.
Június 24-én, majd 27-én az euró új történelmi mélypontra esett a svájci frankkal szemben, mindkétszer 1,1808 frankon. Az új negatív rekordsorozat május közepén kezdődött, miután tavaly december 30-án - akkor 1,2404 frankon - egy időre abbamaradt.
A dollár utolsó történelmi mélypontja a svájci frankkal szemben június 28-án volt 0,8276 frankon.
AZ ARANYNAK HASZNÁLT A ROSSZ AMERIKAI FOGLALKOZTATÁSI ADAT
Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.541,65 dollár volt pénteken későn azonnali szállításra Londonban, drágább a csütörtök esti 1.526,75 dollárnál.
A bizakodó előrejelzésekre rácáfoló, rossz amerikai foglalkoztatási adatok miatt szinte minden, gazdasági növekedésre és kamatkilátásokra érzékeny piac visszaesett, és az átáramló tőke az arany árát duzzasztotta.
Az arany ára május 2-án érte el legutóbbi történelmi rekordját 1.575,79 dolláron.
|