2010-07-12 08:18:02
A KSH közzéteszi a mezőgazdasági termelői árak január-májusi alakulását
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a mezőgazdasági termelői árak január-májusi alakulását.
Budapest, 2010. július 12., hétfő (MTI)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 áprilisában 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 6,0, az élő állatok és állati termékeké 5,3 százalékkal esett vissza. 2010. áprilisában a gabonafélék termelői ára 7,8 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten.
2010. január–áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 0,2 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 1,2 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,6 százalékos csökkenéséből adódott.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009. májusában 21,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 28,9 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 4,3 százalékkal esett vissza. 2009 májusában a gabonafélék termelői ára a 2008. májusihoz viszonyítva nagymértékben, 38,5 százalékkal visszaesett, ez részben az akkori magas bázis következménye.
2009 január–májusában az agrártermékek termelőiár-szintje 25,9 százalékkal mérséklődött, ami a növényi termékek árszínvonalának 34,9 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 4,0 százalékos csökkenéséből adódott.
|