2011-05-20 19:02:17
A koszovói-szerb párbeszédet sürgette Barroso Pristinában
A jogrend és a társadalmi-gazdasági helyzet megerősítését, valamint a Szerbiával való párbeszédet sürgette pénteken Koszovóban az Európai Bizottság elnöke.
Pristina, 2011. május 20., péntek (MTI/AFP/EFE)
José Manuel Barroso Pristinában Atifete Jahjaga köztársasági elnökkel és Hashim Thaci kormányfővel tárgyalva megerősítette az unió támogatását, de több reformot kért a csatlakozás érdekében.
Az egy főre jutó európai uniós segélyeket tekintve ma Koszovó az egyik legnagyobb haszonélvező a világon, ugyanakkor magán is segítenie kell, hogy közelebb jusson céljához, az unióba való belépéshez - mondta Barroso a sajtót tájékoztatva. Közölte, hogy az unió folytatja az ismeretek átadását és a pénzügyi támogatást, s azon lesz, hogy erősödjenek a kereskedelmi kapcsolatok az EU és Koszovó között.
Felszólította a koszovói hatóságokat, hogy működjenek együtt az EULEX-szel, az EU igazságügyi és rendőri missziójával, fenntartható gazdaságot megcélzó, pénzügyi szempontból óvatos politikát folytassanak, és ugyanakkor kezdjenek "építő, gyakorlatias és kreatív" párbeszédet Szerbiával, amelytől az új ország elszakadt.
"Itt az ideje, hogy a két fél politikusai együttműködésre lépjenek, és megoldást találjanak számos gyakorlati nehézségre, amellyel Koszovó és Szerbia küszködik a mindennapok során" - mondta.
|