2011-11-16 03:32:34
A kazah elnök feloszlatta a parlamentet, és választásokat írt ki
A kazah elnök feloszlatta a parlamentet, és előre hozott választásokat írt ki január közepére.
Asztanak, 2011. november 16., szerda (MTI/Reuters)
Az erről szóló elnöki rendelet szerdán jelent meg a hivatalos közlönyben.
A választást január 15-16-án rendezik meg, hét hónappal a parlament négyéves mandátumának lejárta előtt.
A 107 fős törvényhozásban ötvenhárom kormánypárti honatya a múlt héten azzal a kéréssel fordult Nurszultan Nazarbajev államfőhöz, hogy oszlassa fel a parlament alsóházát (medzsliszt), és előre hozott választásokat írjon ki. A választások kiírásának ilyen rendje szinte már általános gyakorlattá vált a közép-ázsiai országban, amit az ellenzék hevesen bírál.
A legutóbbi 2007-es választásokat is hamarabb tartották meg, s akkor minden mandátumot a kormányzó Haza Pártja (OTAN) gyűjtött be. Nazarbajev államfőt 2011 áprilisában a szavazatok 95 százalékával - ugyancsak előre hozott szavazással - választották újra.
Számos megfigyelő szerint az előre hozott választások az eszköz arra, hogy nehézséget okozzanak az ellenzéknek, amelynek így nem marad ideje megfelelően felkészülni a kampányra. A volt szovjetköztársaság 1991-es függetlenné válása óta egyetlen kazahsztáni választást sem ismert el demokratikusnak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).
|